5. Fejezet ROXY

Sziasztok. 

Meghoztam az 5. fejezet 1. részét, nem lett a legjobb, de remélem nektek azért tetszeni fog.  Köszönöm, hogy olvassátok a blogomat. Ha tetszik pipáljatok vagy írjatok véleményt. Ja és szavazzatok közvélemény kutatáson is.  Puszi.

                                                   

v     Roxy szemszöge:

„Kedves utasaink. A gép hamarosan leszáll. Kérem, kapcsolják be biztonsági öveiket, és ne mozduljanak a helyükről. Vigyázzanak értékeikre, és ne hagyjanak semmit a gépen. Köszönjük figyelmüket.” Hangzott el a pilóta parancsa a hangszórón keresztül. Mikor nagy kék szemeimet óvatosan kinyitottam, és kinéztem az ablakon, észrevettem, hogy a nap sugarai megvilágítják a felhőket, ez csak azt jelenthette, hogy reggel van, és, hogy Németországban vagyunk. Rá néztem a telefonomra, és már délelőtt tíz órát mutatott. A felszálláskor mellettem ülő szöszi már nem volt ott, hanem Mia aludt édesen, és mosolyogva. Barna hajzuhataga fátyolként omlott vékony vállára. A fiú pedig a gőzmozdonyként horkoló James mellet szenvedett. A barátnőm biztos átpaterolta szegény párát. Nem sokkal később le is szálltunk. Felkeltettem az édesen szunyókáló Miát. Majd a szöszi mellet durmoló Jamest próbáltam felkelteni, de ez már nehezebb volt, a végén még a szöszi is beszállt a „keltsük fel Jamest akcióba” , és még a nevét is kiderítettem. Erik Durmnak hívták. Szép kék szemei, és aranyos mosolya volt. Végül sikerült leszállni a gépről. Beszívtam Dortmund friss levegőjét, mert Washington nem épp a friss, tiszta levegőjéről híres.  A repülőtér előtt már várt a taxi minket. Én beszálltam előre, James és Mia pedig hátra ültek. A menedzserem elmagyarázta, hogy hova megyünk, és már indultunk is. Az út sok látnivalón vezetett át. Sőt még a fellépési helyszín mellet is elmentünk. Egy hatalmas kupolás, fedetlen színház volt, csak egy kicsit modernebb a megszokottnál. Végül egy hatalmas, emeletes házhoz érkeztünk meg. A kapu másik oldalán két pitbull várt minket. Mellettük meg az én drága nagymamám mosolygott a pirospozsgás arcával. Kiszálltunk a taxiból és a csomagjainkat kiszedtük a csomagtartóból, majd a taxis elhajtott a sárga autóval. Nagyi kinyitotta a kisajtót, hogy betudjunk menni. A hely kívülről semmit sem változott. Mikor beléptem megdöbbentem. A régi fehér falak mára már vörösek lettek. A régi kis kocka TV helyett egy új plazma TV volt a kanapé előtt. Papa épp a TV-t nézte és úgy bele volt mélyülve, hogy észre se vett minket. A nagymamám szólt neki, hogy megjöttünk. Nagypapa ahogy azokkal az öreg lábaival csak tudott, „felpattant” és odalépett hozzám, hogy üdvözöljön. Miát is ismeri, mert elég sokszor jöttünk ide nyaralni. Jamest viszont be kellet mutatni. Nem igazán szívlelik az amerikaiakat, ahogy anyát sem kedvelték, úgy most őt se. Nagyi megmutatta a régi szobámat, ahol én és Mia fogunk lakni. A vendégszobában pedig a menedzserem. Mami lement, hogy készítsen valami ennivalót a három éhes szájnak. Mi addig körbenéztünk. Majd tíz perc múlva felszólt, hogy mehetünk. A kaja spagetti volt. Az ebédlő is megváltozott. Nagyobb lett és világosabb.

-         Mesélj kisunokám milyen a nagyvárosi élet? – érdeklődött nagyapa.

-         Szép, és jó. A csillogás, a pénz, a hírnév, de ennek ára van. Az újságírók minden mozdulatodat figyelik, egy rossz tett, és már a holnapi címlapon fogsz szerepelni, hatalmas piros betűkkel.

-         Jobb lett volna, ha azaz idióta fiam nem egy amerikai lányt, hanem egy munkás, vérbeli német nőt vesz el.

-         Papa. Anya nagyon is szerette apát, és viszont.

-         Na meg a pénzét. – dörmögött a nagymama.

-         Nagyi. – szóltam rá. – anyát nem érdekelte a pénz, és nem hagyom, hogy így beszéljetek róla. Ha élne sem, nem hogy még ráadásul halott is.

-         Jó, jó, nyugalom.

-         Inkább megyek, lezuhanyozom, és körbevezetem Jamest és Miát Dortmundba.

-         Nem eszel többet? – nézett rám nagyi szomorúan.

-         Nem, köszönöm. Nem vagyok éhes.

Lehet hogy egy kicsit kemény voltam, de akkor is anyáról beszéltek. Felmentem az emeletre, és a fürdőszobát vettem célba. Mikor beértem, ledobtam magamról a ruhadarabokat, és a zuhanykabinba álltam, és hagytam, hogy a meleg víz végigfolyjon meztelen testemen. A sampont belemasszíroztam a fejbőrömbe, majd a habot óvatosan lemostam a hajamról. Tusfürdővel lemostam az izzadt testemet. Jól esett ez a felfrissülés. Mikor kiszálltam, és a tükörbe néztem, egy érett, magabiztos felnőtt nőt láttam, nem azt a szipogó kislányt, aki mindennap sírt és, egy  öngyilkos jelölt volt. Elmosolyodtam, majd egy törülközőt tekertem magam köré, és az ideiglenes szobámba siettem. Az egyik bőröndömből kivettem a fehérneműt, amit felvettem, a másikból pedig a ruhát.  Nem vagyok fázós, és imádom a kényelmet, szóval egy túra miatt nem akartam kiöltözni, így kék, egyszerű csőfarmert és egy bagolymintás krémes barna, kötött pulóvert. Ékszernek a felsőmhöz illő baglyos fülbevalót vettem fel. Lábbelinek pedig egy barna tornacipőt húztam fel. Mia kopogtatott, és be is nyitott.

-         Jó vagy? - nézett rám aggódóan.

-         Persze. – mosolyogtam vissza.

-         Ok. Akkor mehetünk?

-         Persze, elkészültetek?

-         Igen. – nyitott be a már kabátban lévő James.

-         Akkor induljunk.

Kettesével szedve a lépcsőfokokat hamar leértünk.

-         Hé Roxy. – szólt utánam a nagyapám. – mutasd meg nekik a Signal Iduna Parkot is.

-         Rendben, de szerintem, nem az fogja őket legjobban érdekelni.

-         Roxy az mi? – néztek döbbenten. – Valami nevezetesség?

-         Fogjuk rá, de menjünk, mert még egy meglepetésem is lesz nektek, és már dél van.

Végül el is indultunk. A menedzserem által hívott taxi már meg is érkezett. Először a St. Reinoldi-t mutattam meg, majd a plázákat, iskolákat, és a dortmundi vásárt. Minden szépen világított. Csak úgy nyüzsögtek az emberek.

Ahogy ott sétáltunk megcsapott minket a kürtőskalács és a forralt bor illatának keveréke. Mia és én a kürtöskalács mellé még egy-egy bögre forró csokit vettünk, míg James forralt bort kért a kalácsához. Lassacskán kezdett besötétedni, így következett a meglepetésem, ami közvetlenül a vásár mellet volt. Egy jégkori pálya volt, ugyanis egyikőjük sem tud korcsolyázni, és meg akartam őket tanítani. Beálltunk a sorba, hogy jegyet vegyünk, majd egy 30-as férfi egy kis öltöző felé mutatott ahol a korcsolyák voltak. Nagy nehezen kitipegtek, de a pálya előtt megtorpantak.

-         Mi a baj, - néztem rájuk.

-         Semmi csak illedelmes vagyok, és előre engedlek titeket. – hazudott James.

-         Aha persze, valld be, hogy félsz.

-         Dehogyis. Ha veled kibírtam két évet, akkor egy kis jéggel megbirkózok.

-         Oké. – megragadtam a karját, és magam után rántottam a jégre.

Ahogy gondoltam, ahogy elengedtem a karját rögtön, seggre esett. Mia már kezdett ráérezni, sőt estére, már meg is tanult. James viszont annál nehezebb volt, és még makacs is, de én megtanítottam. Este nyolc órára, már velem együtt korcsolyáztak. Fél kilencig maradtunk, majd ismét hívtunk egy taxit és hazaindultunk. Amikor kiszálltunk nem hittünk a szemünknek. Meg sem tudtunk szólalni. Az egész ház ragyogott az égősorok miatt. Az udvaron kisszarvasok, és mikulás. A fenyőfákon csigaként tekergőzve ragyogott, és villogott az égősor. Turisták nézegették, s fotózgatták. Az egyik rénszarvas mellet megláttam a nagyapámat, ahogy a kamerákba mosolyog a nagyit átkarolva. Nem akartuk őket zavarni, így óvatosan bementünk a házba, és felmentünk a szobánkba. Átvettem a pizsamám, addig Mia lezuhanyozott, majd ő is átöltözött. Lefeküdtünk az ágyba, és el is aludtunk…

4. Fejezet MARCO

Sziasztok.

Meghoztam Marco szemszögét. Remélem tetszeni fog. Pipáljatok vagy kommenteljetek. Írjatok véleményt. Ezer puszi. 

Marco szemszöge:       

Az ablak tompa kopogására keltem fel, ami csak egyet jelenthetett még pedig azt, hogy havazik. Még szerencse, hogy feltetettem a kocsimra a téli gumikat. Ugyanis hosszú útra készültem. Münchenbe megyek a szüleimhez és a keresztfiamhoz, Finnhez. Nagy nehezen kivánszorogtam az ágyamból, és a fürdőszoba felé vettem az irányt. A tükör elé bekészítettem a zselémet, és a dezodoromat.  Beálltam a zuhanykabinba és az ezüstös csapot megnyitva, utat engedtem a meleg víznek, ami végigfolyt meztelen testemen. A tusfürdőm után nyúlva, sikeresen lejtettem azt. Így anyaszült meztelenül kellet kimásznom érte. Mikor kiléptem, épp a házvezetőnőm állt szemtől szembe velem. Hírtelen takartam, amit csak lehetett, és éreztem, ahogy elvörösödtem.  Olga óvatosan hátrált és ki is rohant a fürdőszobámból. Kételkedtem benne, hogy mégegyszer  látom a házamban őt takarítani.  Nem sokkal később végeztem is a reggeli zuhanyzással. Most nem csak egy törölközőt tekertem férfiasságom eltakarása érdekében, de még egy köntöst is felvettem.  Mielőtt kijöttem volna, még kikukkantottam, hogy nincs-e itt senki. Mikor alaposan körültekintettem, kinyitottam az ajtót, és visszamentem a szobámba. Nem akartam nagyon kiöltözni, így egy egyszerű fehér pólót vettem, rá pedig egy bő szabású kockásinget. A kedvenc farmeromat húztam fel, egy fehér puma sportcipővel.  Fekete fullcap-et tettem a fejemre. Leszaladtam a lépcsőn és a konyha felé vettem az irányt. Bent Olga mosogatott. Mikor meglátott, félbehagyta és ki is ment. Nem igazán tudtam vele törődni. A hűtőszekrényből a hideg tejet, a szekrényből pedig a cukormentes müzlimet vettem ki. Leültem az asztalhoz és elkezdtem reggelizni.  Evés közben megcsörrent a telefonom. Apa volt az. A rekedtes, mély, tompa hangját, akár ezer közül is megismerem. Nem volt jól, minden szavát félbeszakította egy köhögés. Valami tüdőbetegsége van, de lehet, hogy az állandó cigi teszi ezt. Nem hallgat se rám se anyára. A telefonban hallottam Finn hangját is, ahogy a telefont követeli. Már 2 éve nem látott, és én sem őt. Mikor végeztem egy táskába összepakoltam a holnapi cuccomat, mert München nem két kilométer, és ilyen időben nem vezetek még egyszer este. Felvettem a bőrdzsekimet és felkaptam az asztalról a kocsi kulcsot, majd megindultam kifelé. Szóltam Olgának, hogy ne várjon. Nem szólt, csak bólintott. Szerintem még mindig a sokk hatása alatt van, bár szerintem, nem most látott ilyet először, ha pedig igen akkor sajnálom. Mikor kiléptem az ajtón megcsapott a hideg. Libabőrös lettem tőle Végigsétáltam a frissen esett, ropogós hóban, míg elértem a kocsimig. Beszállás után első dolgom volt, hogy bekapcsoljam a fűtést. Óvatosan kitolattam, és kikanyarodtam a főútra. Az ablakból láttam, ahogy a sálba bugyolált kisgyerekek boldogan építik a hóember és hógolyóznak. Visszagondoltam arra, hogy Götzével mi is ilyenek voltunk kiskorunkban. Folyton a pályán lógtunk, ha be volt fagyva a pálya, akkor csúszkáltunk, vagy egymást löktük a hóba. Volt, hogy apa és anya éjfél után vitt minket haza. Ezen ok nélkül is elmosolyodtam. Az A7 autópályán keresztül végül majdnem 6 óra alatt odaértem Münchenbe. Útközben nagyon megéheztem az biztos, de nem mertem semmit enni, mert, ahogy anyát ismerem, nem engedi, hogy ne egyek. Délután négy órára oda is értem. Finn és apa már kint álltak, valószínűleg engem vártak. Apa nagyon rosszul nézett ki. Az arca összeesett, és le is fogyott. Az a szaros cigi bezzeg ott füstölt a remegő kezében.  Beálltam a kocsifelhajtóra, leállítottam a motort, és kiszálltam. Finn a nyakamba ugrott és elmesélte, hogy mióta nem látott, minden Dortmund meccset megnéz a TV-ben, és mikor Münchenben játszottunk, még ki is jött, hogy élőben lásson. Szorosan átöleltem, a karomban a kis só zsákkal megindultam befelé apa után. Bent ismerős illat csapta meg az orromat. Anya perecet sütött. Finn kiugrott az ölemből, és a konyhába szaladt. Vissza, már anya kezét fogva, egy tállal jött vissza, amit felém nyújtott.  Kivettem egy friss, arany barnára sült, gőzölgő perecet. A keresztfiam egy fehér borítékot nyújtott elém. Két jegy volt benne a ma öt órakor kezdődő Bayer München barátságos meccsére.

-Marco, ugye eljössz velem? – nézett rám a gyönyörű, kék boci szemeivel.

-Hát nem is tudom. – cukkoltam.-

-Naaaaaaaaa. Légysziiiiiii.

-Legyen. – mosolyogtam rá.

Az ölembe ugrott és mesélni kezdte, hogy mivel én focista vagyok, ezért bevihetem őt Robbenékhez. Egy kicsit kivettem az ölemből, hogy köszönjek a szüleimnek. Apa szorosan magához ölelt, már amennyire volt ereje. Még gyengébb, mint gondoltam. A teste remegett, bűzlött a cigi büdös, szúrós szagától. Anya még mindig a régi, mosolygós formájában van, de láttam mikor apa annyira köhögött, hogy majd megfúlt, egy-két könnycsepp kigördült a szemén. Szorosan átölel, és a fülembe súgja, hogy apának már csak pár éve van. Hirtelen összeszorul a gyomrom és ledermedek. Apának csak pár éve van? Nem lehet, hiszen egy éve még semmi baja volt, de nem, tényleg csak ennyi  ideje van. Anyát magamhoz húztam, hogy éreztessem vele, hogy nincs egyedül, és nem is lesz. Mikor elengedtem, éreztem, hogy elkezd szipogni, és rögtön a könnyei is hullani kezdtek. Óvatos mozdulattal végigsimítottam az arcán a kezem, hogy letöröljem a kövér könnycseppeket. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy egy gyönyörű, kékszemű husky nyalogatja a kezem.

Villám volt az, Finn féléves huskyja. Leguggoltam, hogy megsimogassam, válaszul ő megnyalta az arcomat. Leszedte a sapkámat, és elkezdett futni vele, Finn pedig utána. Ránéztem az órámra, és már háromnegyed öt volt. Kiáltottam Finnek, hogy ha időben oda akarunk érni akkor készüljön. Felvette a Götze által aláírt Bayernes mezt, és indulhattunk is. Kiérve az ajtón észrevettük, hogy esik a hó. A kisfiú kirohant és egy hógolyót felkapva hozzám vágta, majd röhögött. Nekem se kellet több, én is fogtam egyet és elhajítottam, de Finn helyett az autómat találtam el. Egy kis csata után be is szálltunk a kocsiba. Kinyitottam a hátsó ajtót és be is ugrott a kocsiba. Mikor bekapcsoltam a fűtést, apró kezeit a műszerfalhoz tette, hogy a meleg levegő felmelegítse azt. Ismerős környék felé mentünk. Öt óra előtt öt perccel értünk oda.  Kiszálltunk a kocsiból, Finn előre szaladt.  Engem viszont lelassítottak a fotósok. Mire beértem, az apró, szőke kisfiú már oda adta a jegyeket. Mikor kiértünk a nézőtérre, valami ismerős érzés fogott el amikor ránéztem Finnre. Én is ilyen voltam, mikor először jártam a kedvenc csapatom stadionjában. Csillogó szemekkel figyeltem a focisták játékát, ahogy most Finn is. Tátot szájjal nézte végig az első félidőt. Mivel azért jött, hogy találkozzon a kedvenceivel, így levittem a játékos lejáróhoz. Be is engedtek minket. Jó barátom Müller, épp akkor ment befelé, és észrevett minket. Először Finnel, majd velem pacsizott.

- Mizu Marco? Csak nem jössz a Bayernbe? – öklöztünk össze.

-Kösz kihagyom, csak Finnt hoztam el. – mutattam a mellettem bambuló kisfiúra.

-Pacsi kishaver. – mosolygott Tomas.

-Pacsi. – mosolygott Finn, és megtanítottam Müllernek az ő kézfogását.

-Nézd Finn ott van a kedvenced is. – mutattam Götze irányába. – Csá haver, még ütközünk.

-Sziasztok.

Majd egyesével, a többiekkel is találkozott. Götzével, Robbennel, Riberyvel, és a kedvenc edzőjével Guardiolával. A második félidő előtt még visszaértünk. Finn arcán a mosoly egyre szélesebbre gördült a fehér arcán. Most már nem csak egy egyszerű meze van, hanem amin a kedvenceinek az aláírása van.  A meccs végéig csendbe volt, és szerintem még csak nem is pislogott. Viszont kifelé be nem állt a szája, csak mesélte, mesélte és mesélte. Amint beszálljunk a kocsiba el is aludt. Mikor hazaértünk, Finnt az ölemben vittem fel a szobájába. Apa a nappaliban ült és Cobra 11-et nézett, anya pedig mellette feküdt és aludt. Én a fürdőszobába mentem és a meleg vizet magamra engedve lezuhanyoztam, majd felvettem egy pólót és egy boxert. A vendégszobába mentem és le is feküdtem aludni.  

BOLDOG VALENTIN NAPOT, MINDEN IDETVEDŐ SZINGLINEK, ÉS BOLDOG KAPCSOLATBAN ÉLŐNEK

4.Fejezet ROXY

                       Sziasztok.

Meghoztam 4. fejezetet Roxy szemszögéből. Remélem tetszeni fog. Pipáljatok és írjatok véleményt. egyszóval hagyjatok magatok után valami nyomot. Puszi.

                          

Az álmokért tenni kell.

Ma az ébresztőm, éles, rekedtes, torzító hangjára keltem. 9órát villogott a piros kijelző. Kimásztam, a hívogató, puha franciaágyamból.  Kicsoszogtam a fürdőszobába. A hideg kezeimet a mosdókagylónak támasztva, a tükröt bámultam. Úgy néztem ki, mint egy zombi.  Homályos tekintet, karikás szemek, már csak a zöld színű bőr hiányzott. Levetettem magamról, izzadt, gyűrött pizsamámat, és a zuhany alá álltam. Hagytam, hogy a hideg, frissítő víz végig folyjon a hófehér bőrömön és minden ingeremet felébresszen.  Mikor kiszálltam, már rögtön frissebbnek éreztem magam.  A hajszárítómmal megszárítottam, majd a hajvasalóval, kivasaltam az egyenes, ragyogó szőke, hátközépig érő hajamat. Visszasétáltam, a padlófűtéses, meleg szobámba, hogy meg ne fázzak. A szekrényemhez nyúlva, kivettem egy fehérneműt és egy elegáns ruhát.  Fekete, bőrfarmerhoz, egy vörös, lenge blúzt vettem fel. Az anyától kapott, kabala nyakláncomat vettem fel, hogy szerencsét hozzon. Egy kulcs alakú medál lógott, a vékony aranyláncon.  Egy nem épp, halvány sminket kentem magamra. Egy erős, vörös rúzst kentem, felső és alsó ajkamra. Fekete szemceruzával kihúztam azokat a részeket, amelyek kiemelik, a kék szempáromat.  Felhúztam a fekete magas sarkúmat, és letipegtem a lépcsőn. Apa állt ott, büszkén, és megtörten mosolyogva. Mikor leértem, tudtam, hogy nem kell egy szót sem szólnom, csak átöleltem. Vékony karjaim, kötélként, fonták össze a hideg, vékony testét. Éreztem, hogy a vállam kezd nyirkosodni. Eltoltam magamtól, hogy a mélykék, könnytől ázott szemeibe nézzek. Nem mondott semmit, csak mosolygott.

-          Miért sírsz apa? – kérdeztem, már én is a könnyeimmel küszködve.

-          Hihetetlen, hogy mi lett az én pici lányomból. – mosolygott.

A meghitt beszélgetésünket, az én drága barátnőm és a másnapos,  bagós menedzserem szekított félbe. Jamesnek a konyha felmutattam az utat, mert úgy láttam, nem igen találkozott, ma még kávéval.  Mia pedig elmondta, hogy elrendezték, hogy egy korábbi, azaz ma este 6kor induló géppel, holnapra már ott legyünk. Ezért, még ajándékot is kell venni a dortmundi nagyszüleimnek.  Bementem én is a konyhába, hogy reggelizzek, majd Miával elmenjek karácsonyi ajándékot vásárolni. Kinyitottam a hűtőszekrényt, a hideglevegő hirtelen megcsapott végig futkosott a hátamon. Egy félig megivott tejet vettem ki, majd a konyhaszekrényből, egy doboz müzlit fogtam a kezembe. A műanyag tálkámat, megtöltöttem a hideg tejjel, majd beleszórtam a müzlit. Míg ettem, bekapcsoltam a tv-t. Valami meccs ment, úgyhogy ki is kapcsoltam. Rühellem a focit. Emlékszem, még kiskoromban a nagyiknál nyaraltam, Németországban, és papa kivitt egy meccsre. Sok izzadt, büdös, sörszagú 30as pasi, káromkodott, és ordibált körülöttem.  Úgyhogy érthető az undorom.  Mikor végeztem, a mosogatóba tettem a kanalat és a tányért, felkaptam a kulcsot, és a nappaliba vettem az irányt. Intettem Miának, hogy megyünk, addig apa és James otthon marad. Beültünk a kocsiba, lükvercbe téve a kocsit, kitolattam és a főútra kanyarodva, megindultam a belváros felé. Bekanyarodtam a bevásárló központ, ajándék részéhez. Az üzletben, egy 16 körüli szőke szépség mosolygott rám elpirulva, majd egy papírt, és egy tollat, nyomot a kezembe. A lapon az én képem volt. Leesett, autogramot kért. Aláfirkantottam, majd kedves mosollyal az arcomon, visszaadtam.  Kiválasztottam a megfelelő ajándékokat, ami egy pohárkészlet volt a nagyinak, és egy focistás mez a papinak. Csak reménykedni tudtam, hogy még mindig annak a sárga-fekete mezes csapatnak szurkol, mint annakidején. Átnyújtottam a bankkártyámat és beütöttem a kódot, majd megjött az SMS, hogy vettek le a kártyámról. A szöszi visszaadta a kártyámat, és kijöttünk az üzletből. Kint odajött pár újságíró, de siettem, ezért elhajtottam őket. Beszálltunk, és megindultunk hazafelé. Otthon a kocsifelhajtóra parkoltam, kiszálltunk és bementünk. A tv-ben mi mehetett volna más, mint foci. Közöltem a menedzseremmel, hogy nincs jó hatással az apámra, erre csak röhögött, és beleivott a sörébe.  Menthetetlenek. Mia és én felmentünk a szobámba, hogy összepakoljunk. Először kihalásztam a szekrény mélyéről a bőröndömet, először a fellépő ruhámat vettem ki és tettem az aljára, hogy össze ne gyűrődjön. Utána a legfontosabbak jöttek. A fehérneműk, nadrágok, felsők, smink. Külön táskába kellet tennem a cipőket is. Legutoljára csak egy kistáska maradt, amibe a dalszövegeket, kottákat, telefontöltőt, fel/fülhallgatót, gitárpengetőmet, útlevelemet, és a repülőjegyemet tettem. A laptopom a táskájába tettem, a töltőjével együtt. A gitáromat a cuccok mellé támasztottam, a tokjában. Mire elpakoltunk James felszólt, hogy mennyünk át neki is segíteni. Nagy unszolásra le is mentünk, hogy elvigyen minket magához, ha már a segítségünket kéri. Két éve a menedzserem, de még egyszer sem voltam nála. Hát azt hiszem, csökkentenem kellesz a fizetését, mert lassan jobban él, mint én. Mire végeztünk mindennel, nála és nálam is, már fél6 volt. Apa otthon maradt, mert mióta anya meghalt, nem tudom min, de valamin összeveszetek, és azóta nem beszélnek. Elköszöntünk tőle, és a lelkére kötöttem, hogy egyen rendesen, és ha valami baj van, csak telefonáljon. Szorosan magamhoz öleltem az öregemet. Ő még szorosabban húzott magához, és ölelt. Eltoltam magamtól, hogy lássam. Nyomtam egy puszit a homlokára, és még megöleltem egyszer, majd óvatosan hátráltam, hogy el ne sírjam magam, mert akkor elfolyik a sminkem. Az ajtóig kikísért, az autóból, még integettem neki. Majd elhajtottunk. A reptér a belvárosban van, úgyhogy, elég messze volt a házamtól. Háromnegyed6 volt mire odaértünk és kipakoltuk a motyónkat. Nekünk nem kellet semmit csinálni, mert a csomagokat már felvitték a repülőre. Sötét volt, úgyhogy, semmit sem láttam, csak épp annyit, amennyit a lámpa megvilágított. Odaadtuk az repülőjegyeket, majd intettek, hogy mehetünk. Az 1. osztályon foglaltunk, helyet. Mellettem, egy helyes, szöszi ült. A hátamnál két kisgyerek. Előttem pedig egy házaspár. Fejhallgatót a fejemre tettem, bekapcsoltam az mp4 lejátszómat és addig hallgattam míg az ablakon keresztül a felhőket bámulva, el nem aludtam…

Szereplő bemutatás: Roxy és Marco.

 Roxy:

Komiba írjátok le, ti, hogyan képzelitek el Roxyt és Marcot.

Marco:

3. Fejezet MARCO

·

Marco szemszöge:

Reggel, száncsengésre ébredtem, és nem, nem őrültem meg. Durm és Mats, egy-egy rénszarvasszarvval, és csengővel a kezükben, ugrottak az ágyamba. Már nem voltak szomjasak. Áradt belőlük a tojáslikör. Feltápászkodtam, hogy eltoljam magamtól, az egyre jobban közeledő Durmot. Sosem bírtam az alkoholt. Most viszont felébresztett az erős, irritáló, maró szaga. Felpattantam és a szememmel elkezdtem keresni a pólómat. Mikor megtaláltam, felvettem s kimentem a fürdőszobába. Gyorsan a zuhany alá állva magamra kentem a csokis tusfürdőmet, hogy lemossam magamról a büdös, szeszes szagot. Élveztem, ahogy a meleg víz csiklandozva végigfolyik a bőrömön. Mikor végeztem, elzártam a csapot, de csak a meleg vízét. Hírtelen hűlt le, az eddig meleg víz. Mikor végigfolyt rajtam, igen csak össze kellet szorítanom a fogam, míg el nem zártam a csapot. Kimásztam a hidegtől dermedt testtel és megtörölköztem. A férfiasságomat eltakarva, körbetekertem magamon egy kék focilabdás törölközővel. Mikor bementem a szobámba, arra nyitottam be, hogy a két iszákos haverom, egymásnak dőlve alszik. Egy nagyot tapsoltam és erre fel is keltek. Kiküldtem őket, hogy fel tudjak öltözni. Mivel ma a csapat egy közös FIFA meccsezést tervezett. A sporttáskámba betettem a mezemet is. Egy egyszerű fehér pólót vettem fel, amit nekem terveztek egyedileg.

Utoljára hagytam a zselémet. Szőke hajtincseimet, a hajamba túrva oldalra rendeztem. Felvettem, egy egyszerű dzsekit, és kettessével szelve a lépcsőfokokat, leszaladtam. Finom illat, áradt ki a konyhából. Németbarátom, megint alkotott valamit. Beleszippantottam a levegőbe, és mosolyogva könyveltem el, hogy ez bizony lángos. Benyitottam, mindkettőnek tömve volt a szája a reggelivel. Leültem melléjük, elővettem egy egyszerű, fehér, karcos tányért és szedtem magamnak. Mikor végeztünk, felkaptuk az egyen sporttáskát és a kocsi kulcsot markolászva, megindultam, utoljára, hogy be tudjak csukni. Sosem tudják megszokni, hogy míg nem nyitom ki a kocsi ajtót, addig ne feszítgessék. Már mikor kiértem, hallottam a kattogást. Kiordítottam, hogy hagyják már a picsába. Mikor odaértem, kinyitottam a kocsit és, mint aki egy órája lenne kint a hidegbe, úgy ugrott Durm hátra, Mats pedig, az anyósülésre. A kulcsot, óvatosan a lyukba helyezem és elfordítottam. Felcsendült, a kocsi jellegzetes morgó, rekkentess hangja, jelezve, hogy indulhatunk. Kikanyarodtu

nk a forgalmas dortmundi, belváros főutcájára. Lámpák sora állított meg minket, míg a stadionhoz értünk. Bekanyarodtam a sött, LED-es lámpával megvilágított, végtelennek tűnő, parkolóházba, és beálltam a táblával jelzett, névre szóló parkolóba. Óvatosan kiszálltunk, nehogy megkarcoljuk az új fényezést. Hummelsnek még is sikerült egy karcot ejteni rajta. Ezért majd később kinyírom, csak jussunk végre be. Mivel nem volt kedvem, most senkihez, így a hátsó bejáraton mentünk. Mikor odaértünk még csak mi, Kagawa , Aubameyang , Piszczek és Papasztahópulosz volt ott. Na meg természetesen a mi drága edzőnk, Jürgen Klopp. Idővel, egyesével, megérkeztek a többiek. Meghozták a söröket, amit általában egyáltalán nem ihatunk, de karácsony van. Viszont én, így sem ittam, mert az a két részegest, valahogy haza kellesz vinni. Bekapcsoltuk a Playstationt és indulhatott a játék. A fekete keretes képernyő megvilágította a szobát. Mindenki maga választhatott játékost. Egy volt a kitétel, hogy magunkat, nem választhattunk. Én Messit választottam. Durm engem. Hummels Götzét. Kagawa Ronaldót. Piszczek Neymart. Papasztahópulosz Ibrát. Aubameyang Hazardot, és így tovább. Kezünkbe vettük, az apró, szürke dzsojsztikot. A képernyőn megjelent a pixeles, zöldszínű ismerős pálya. Szinte már éreztem a frissen vágott fű illatát az orromban. A megszokás hatalma. A lábamban volt a ritmus, és a dzsojsztik helyett akaratlanul is a lábamat akartam használni, oly annyira, hogy Durmot meg is rúgtam. Ismét a megszokás. Sokat nevettünk, hajtottunk, káromkodtunk és sok sört meg is ittak. 5 órán keresztül játszottunk. Akkor lett vége, mikor a sötét szobába, Klopp nyitott be és hírtelen felkapcsolta az erős villanyt. Olyan érzés volt, mint amikor sósavat öntenek a szemedbe és közben villával szurkálják.

- Pattanjatok, azt hittétek ennyi volt? – szólalt meg az edzőnk, az egyedi rekedtes hangján.

- Csak reménykedtem. – mondta, a röhögéstől fuldokolva Durm.

- Hát, ne reménykedj, ugyanis rajongók és dögös csajok várják az aláírásotokat

- Azt mondta csajok? - csillant fel, Hummels barátom szeme.

- Igen, de ne éld bele magad. A csajok csak Marco miatt vannak itt. – nézett lesajnálóan Jürgen.

- Miattam? – döbbentem le.

- Ja, csak az hajtogatják, hogy „ugye itt van Marco?”. – nyávogta el a végét Klopp. – Na nyomás kifelé. Ja s Marco, remélem per-pillanat nincs barátnőd? – ragadta meg a karom és nézett a nagy, barna szemeivel az enyémbe.

- Nincs. Miért? – néztem értetlenül.

- Mert, így még többen fognak érted rajongani, és az még több pénz a csapat számára. Én is helytelennek tartom, de a vezetőség szava.

- Higgye el, még egy darabig nem is lesz, úgyhogy megnyugodhat a vezetőség. – néztem mérgesen az edzőmre, majd kiviharzottam és becsaptam magam után a hangszigetelt, fehér ajtót. Megindultam a főkijárat felé, de mikor kiértem senki nem volt ott. Akkor a másik lehetséges hely felé indultam, vagyis az edzőpálya felé. A folyosó televolt a régi idők játékosainak aláírt mezeivel, és képeivel. A folyosó végén már láttam egy csinos szöszit, aki egy Dortmundos mezben volt. Közelebbről megnéztem, és az én mezem volt. Mikor kiértem,megszólítottam, hogy írjam-e alá. Mikor megfordult, hogy is mondja nem tudom mire számítottam, de biztos, hogy nem erre. A mez eleje ki volt vágva, hogy dekoltázsa kilátszódjon. Az arcán nem éppen egy szerény smink volt. Szószerin egy kiló máz volt rajta. Mikor mosolygott, kilátszott a frissen fehérített foga, és csak egyre jobban közeledett. Védekezésül elővettem az alkoholos filcemet, hogy megmutassam, csak autógammot akarok adni. Ez is rosszul sült el ugyani, nem volt kupak a tollon, és a melleire ment a tinta. Ő, ezt úgy érthette, hogy oda akarok írni így még jobban kivette azt a mezből. Már meg sem tudtam szólalni, csak megráztam a fejem. Értette a szót, megfordult, és megmutatta, hogy hova írjam. Aláírtam, visszafordult, megköszönte, és tovább állt. A kék szemeim sarkából láttam, hogy valaki rajtam röhög, és kifiguráz. Klopp volt az. Mikor odafordultam, még jobban fulladozott a nevetéstől. Ráhagytam, ilyenkor jobb békén hagyni, hadd röhögje ki magát. Megnéztem a csapatcímerrel díszített hátlapu, Iphone- mat, hogy hány óra.

Már negyed öt volt. Durmék még maradni akartak. Úgyhogy egyedül ballagtam vissza a kocsimhoz, a hosszú folyosón. Beültem. Amint beindítottam, be is kapcsoltam a fűtést. A tükröt figyelve, óvatosan kitolattam. Innentől csak egyenesen kellet mennem. Intettem egyet a portásnak és kikanyarodtam a főútra. Szerencsémre, csak 3 lámpát kaptam hazáig. Mire hazaértem, már 5 óra volt. Beálltam, a kocsifelhajtóra. Összepakoltam a cuccaimat, a kocsiból, és óvatosan kiszálltam. A házkulcsot bedugtam a lyukba, és elfordítottam azt. Mikor kattant, lenyomtam kilincset, és beléptem a jó, meleg, házba. A konyhába vettem az irányt és ettem a kedvenc müzlimből. Amikor végeztem, a mosogatóba tettem a tányért és kimentem a nappaliba, lepuffantam a kanapéra, betakaróztam, és el is aludtam…