2. Fejezet ROXY

 Roxy szemszöge:

                                                           

Karácsony napja van. Éles „éneklés” nyilallott a fülembe. A fáradság és a kornyikálás mégy csak rá tett egy lapáttal arra, hogy az ágyban maradjak. Végül is nagy nehezen felültem és kimásztam az jó meleg, és puha ágyamból. A talpamat a hideg parkettára helyeztem. Mikor megindultam az ajtó felé egy karácsonyfadíszbe léptem. Feljajdítottam. James egy mikulássapkában, Mia pedig egy boában szaladt fel a segítségemre.

-          Mi történt Roxy? – kérdezték mindketten remegő, aggodalommal teli hangon.

-          Semmi, semmi, jól vagyok, csak ebbe a fránya díszbe léptem, ami egyáltalán, hogy is kerül ide? – néztem felválta a menedzseremre és a barátnőmre.

-          Úgy gondoltuk, jót tenne neked, ha végre megünnepelnéd a karácsonyt. – felelt Mia, vékony, rekedt és egyben bátorító hangon.

-          Mondtam, hogy nem és ezt nem is fogom megváltoztatni. – kiabáltam rá, pedig ő semmiről sem tehet.

-          Figyelj Roxána.  Már két éve, hogy édesanyád, autóbalesetben meghalt. Tudom, tudom karácsonykor volt meg minden, de akkor is neked élned kell tovább az életed.  Emily nem fog visszatérni. – nézett mélyen a kék szemeimbe.

-          Tudjátok mit. Nyugodtan díszítsetek és nevetgéljetek, én elmegyek, anyára viszek virágot – mondtam a könnyeimmel küszködve.  

-          Mennyek veled? – karolt át megértően a legjobb barátnőm.

-          Nem legalább ilyenkor szeretnék kettesben lenni anyával.

-          Rendben. – mosolyognak biztatóan.

Besántikáltam a fürdőszobámba és lemostam a vért a talpamra. Kiszedtem a szilánkokat a sebből és egy sárga, büdös fertőtlenítővel kitisztítottam. Először rohadtul csípte majd egyre enyhébben hűtötte. Mikor végeztem egy sebtapaszt tettem rá s beálltam a zuhanykabinba és magamra engedtem a hűsítően hideg vizet. Ez a zuhany kicsit hosszabbara sikerült, mint a többi. Míg a bőrömön végigfolyt a víz, azon gondolkodtam, vajon milyen is anya sírja, ugyanis a temetés óta nem volt erőm kimenni, de most rávettem magam. Mikor kész lettem a reggeli tusolással, megtörölköztem és megszárítottam a szőke, nyílegyenes hajam. Magamra tekertem egy törölközőt és a szobámba botorkáltam. Lábujjhegyen nyújtózva kiválasztottam a tökéletes darabokat. Mivel a kényelem megszállottja vagyok, most sem vittem túlzásba.

Egy egyszerű fekete alapon fehér szível a közepén lévő, kötött pulóvert, egy barna farmert és a krémszínű magas sarkú bakancsomat vettem fel. Sminkelni nem nagyon akartam, mert valószínűleg úgy is elsírom magam. Vittem magammal a tárcámat is, hogy majd tudjak venni virágot. Mikor beszálltam a kocsiba elkezdett remegni a gyomrom. Elgondolkodtam rajta talán még sem jó ötlet, s mg talán nem álok rá készen, de végül is egy kis hang azt mondta, hogy ha most nem, akkor sosem. Visszazártam a kocsiajtót és elfordítottam a kulcsot. Kitolattam az útra, szétnéztem és kikanyarodtam. Az út hosszú volt, de nekem mégis úgy tűnt mintha egy csettintés alatt odaértem volna. Mikor kiszálltam, a lábam annyira megremegett, hogy majdnem összeesetem. Sosem bírtam a stresszt és az idegességet. Megláttam az első virágárust, odamentem s vettem egy csokor fehér rózsát. Ez volt anya kedvence. Apa minden évfordulóra, szüli és névnapra is.

 Megindultam befelé a temető hatalmas vaskapuin belülre. Utálom a temetőket, a hideg futkos a hátamon tőllük. Végül megpaláltam az anya sírját. Tele volt mindenféle virággal. Olyannyira, hogy az én kics nyomorék csokor rózsám, már ki sem tünne közte. Csak néztem és nézem. Egy szó sem tudta elhagyni a torkomat, de úgyérzem nem is tudtam volna, mit mondani.Végül elkeztem mesélni, hogy mi lett belőlem. Biztos büszke lett volna rám, ha még élne.És ez volt az a gondolat ahol elszakadt a cérna. Nem bírtam tovább, elsírtam magam. Forgott velem a világ. Furcsa ürességet éreztem. Gyerekkori emlékek villantak be, amitő még rosszabbb lett. Összecsuklottam, a tenyeremet az arcombatemetve sírtam és sírtam. 10 vagy akár 20 perc is eltelhetett amig sírtam. Mivel az erősségemben apára ütöttem, vettem egy mély lélegzetett  és felálltam, leporoltam magam, megtöröltem a sírástó feldagatt, kék  szemeimet. Mg egyszer ránéztem a sírra és sarkonfordulva, gyorsléptekben megindultam a kijárat felé vezető úton egésszen addig amig meg nem láttam az egyre szlesedő vaskaput. Akkor mégjobban szedtem a lábam a kocsim ajtajáig. Ott kifújtam magam és beültem az Audiba. Hazafelé a gyomrom korgása mg a rádióban szóló Bruno Mars hangját is túlzajongta. Megálltam az első gyorsétteremnél, de forósokra lettem figyelmes. Gyüllölöm őket. Rosszabbak, mint a piócák. Végüli muszály volt ennem valamit. Kiszálltam és megindultzam a bejárat fel. Már tudom is a holnapi szalagcímet. „ A híres énekes, Roxy, egy belávorsi gyorsétteremben ebédelt?’”. Már majdnem bejutottam amikor az egyik észrevett, és kiáltott a többieknek, na onnantól már szinte rutin volt. Gyorsan beszaladtam a kajáldába és a legszélső asztalhoz helyetfoglalva az tlappal eltakartam az arcomat. Mikor észrevettem, hogy elmentek, előbujtam a „rejtekhelyemről”. Egy aranyos, barnahajú, magas, homokóra alakú lány vette fel a rendelésemet. Mikor meglátta, hogy kivagyok, egy kicsit elpirult és kínosan felkuncogott. Egy diabetikus fánkot és egy cukormentes gyümölcslevet kértem. Énekesként vigyáznom kellet az alakomra és a súlyomra. Mikor kihozták, rögtön fizettem is, és mint aki még sosem evett, úgy estem neki a fánknak. Mikor végeztem, megittam a baracklevet, és megindultam kifelé az ajtón. Mielőtt kiléptem volna még szétnéztem, mert a „B” változat most nem sikerült volna ugyanis nem tudtam futni. Mikor a kocsihoz értem, mint a villám, úgy szálltam be a hófehér kocsimba. Gyorsan gázt adtam és elhajtottam… Mikor hazaértem, bebotorkáltam az ajtón és láttam, hogy Jamesen szakácskötény van. Mia pedig tetőtől-talpig liszt.

-          Hát ti meg mit csináltok? – kérdem tőlük mosolyogva.

-          Karácsonyi ajándék, neked. – jött vissza Mia, a kezében egy feketeerdő tortával, amin egy kép van. Az első fellépésem van rajta megörökítve.

-          Köszönöm. Imádlak titeket és innentől kezdve minden évben megünnepeljük a karácsonyt. Hárman. Muszáj túllépnem, de tudjátok milyen nehéz alapból elveszteni egy édesanyát, nem hogy karácsonykor, és mind ezt egy hülye, részeg barom miatt.

Na, ne is beszéljünk ilyenekről a szeretett ünnepén. – mosolygott Mia és odajöttek mindketten, hogy megöleljenek. Ők az én igazi családom, nem azok, akik csak a hírnév miatt lettek a barátaim. Ők tényleg itt volta, vannak és lesznek nekem…A délután további részét tv-nézéssel és közös képek nézegetésével telt. Ettünk, ittunk és nevettünk. Egészen 11óráig fent voltunk, de tovább nem bírtuk úgy, hogy mindenki visszament a saját kis szobájába aludni.

Itt egy pár kép: