Prológus

                                                         SZIASZTOK.
Nem igazán tudom mit szoktak ilyenkor mondani. Hát csak annyit, hogy szeretném, ha minnél többen írnátok véleményt. Azoknak nagyon örülnék. Most biztos azt gondoljátok, hogy mit "dumálok" itt ennyit úgy, hogy nem is húzom tovább a szót. Jó olvasást.

*     2 évvel ezelőtt

Ma volt a meghallgatás napja. Reggel a gyomrom úgy remegett, mint a nyárfalevél. Nem tudtam enni semmit, mert féltem, hogy lehányom a zsűrit és az nem egy jó pont. A szám, pedig amit énekeltem (Pink So what) volt. Mikor felkeltem az ágból gyorsan a fürdőszobába szaladtam, hogy rendbe tegyem magam. A küszöbbe sikeresen belevágtam a kislábujjamat. Így sántikálva tipegtem tovább egészen az égszínkék színű fürdőszoba, maszatos tükre elé. Ahol mindenféle tisztítószer volt. Gyorsan magamra kentem a sárgabarack illatú mitesszer krémemet, először hűsítette az arcomat a krém majd lassan mire lemostam a csapból éppen folydogáló hideg vízzel majd levettem a pizsamámat, ami apa régi szurkolói meze volt

és egy régi kopott rövidnadrág.  Beálltam a zuhanykabinba és hagytam, hogy a meleg víz csiklandozva végigfolyjon a hófehér bőrömön. Mikor végeztem, kimásztam a párával teli zuhanykabinból, a meztelen testemre egy törülközőt tettem és a hajamat turbánba tekertem fel, hogy hamarabb megszáradjon. Kitopogtam a szobámba egyenesen a ruhásszekrényemhez, ahol a fehérneműs fiókból kivettem a használni kívánt darabokat. Majd magát a ruhát is kihalásztam a szekrényből, mert nekem pont az kellet, ami legfelül volt.  

 Felöltöztem, vigyázva a még turbánban lévő hajamra. Az öltözködés után a haj jött. Leengedtem szőke hátközépig érő szőke hajam. Kifésültem és kivasaltam, mert hajmosás után a rakoncátlan tincsek begöndörödnek, és azt nem szeretem. Utoljára hagytam a sminket. A pipere tükrömhöz ülve elővettem egy fekete szempilla spirált és egy halvány szájfényt. Most már indulásra kész voltam.  mikor leszaladtam, anya és apa a konyhába voltak így még  mielőtt indultam volna kifelé az ajtón még nyomtam egy-egy puszit anyának és apának. Még az ajtóból is kikiabáltak, hogy sok sikert kívánjanak. A legjobb barátnőm Mia szerintem ráfeküdt a dudára, mert nem igazán hagyta abba, míg be nem szálltam. Nem épp a legtürelmesebb ember, de én úgy szeretem, ahogy van. El is indultunk a megszokott úton a színház felé. Ismerős hely, ismerős emberek. A színhát egy hatalmas boltíves épület. Felül piros alul pedig vajszínű. A kettő pedig pont az épület közepén van elválasztva. Ahogy egyre közeledtünk egyre jobban rajzolódtak ki az emberformák. Mire odaértünk addigra apa legjobb barátját, Jamest is észrevettük. Mivel apa dolgozott és nem tudott eljönni, anya pedig nem tud vezetni és gyalog pedig nagyon messze lenne, így, ő jött el megnézni. James nálunk, szinte már családtag.  Mikor végre oda értünk kiszálltunk a kocsiból és megindultunk befelé az épületbe. Mielőtt beléptem volna, még vettem egy mély lélegzetet. Végül rájöttem csak az időt akarom húzni, úgyhogy rászántam magam és a többiek után mentem. Mikor beértem már javában folyt a meghallgatás. A színház belülről csodaszép volt. A színpad előtt közvetlenül a négytagú zsűri foglalt helyet. A hátuknál pedig a lépcsőszerűen emelkedő nézőtér volt. Az emeletet négy kőoszlop tartotta felülről is és alulról is.

James bácsi szólt a zsűrinek. Én addig leültem egy nekem szimpatikus helyre, mellém pedig Mia. 10 perc se telhetett el már szólítottak is. Nagy nehezen felmásztam a színpadra, de akkor észrevettem, hogy oldalt volt lépcső. A gondolkodásomat az egyik zsűritag köhintése zavarta meg.

-       Elnézést, ha zavarunk, de maga nem énekelni jött? – mondta gorombán az egyik zsűri. Magasnak tűnt. Szakállas, öreg, ráncos férfi volt. Valami fura Harry Potteres szemüvege volt.

-       De, és el is kezdeném.

-       Öné a színpad. – mosolygott már az egyik kedvesebb tag. Szőke fiatalabb, olyan 28 körüli férfi lehetett és egy szürke kör sál volt rajta, pedig már folyt róla a víz.

-       Köszönöm.

Elkezdődött zene. Behunytam a szemem és megpróbáltam azonosulni a vagány példaképem tökéletes, rekedt hangjával. Elkezdtem énekelni a dalt… Mikor az utolsó hang is kijött a torkomon, kinyitottam a szemem és a barátnőre néztem. Aki ezerrel vigyorgott és tapsolt. Ezután zsűrit figyeltem, akik csak néztek.

-       Hú, hát ez, ez, ez… nem találok szavakat rá.  Nem lenne kedve egy lemez szerződéshez kedves…

-       Roxána, de csak Roxy.

-       Kedves Roxy, nem lenne kedve egy szerződéshez?

-       Milyen szerződés?- lepődtem meg.

-       Lemezszerződés. Lemezeket készítenénk és dalokat írnánk magának, amiket felénekel.

-       Nem tudom. Nem szeretnék sehova elköltözni.

-       Nem is kell, itt helyben maradhat, Washingtonban.

-       Akkor igen benne vagyok. – mosolyogtam, de belül visítottam és tomboltam, de szerintem ezzel minden velem egykorú tini lány így lenne.

-       Akkor már csak egy menedzser kell.

-       Én leszek. – jött a hang a nézőtérről. James bácsi volt az.

-       Önnek van szakmai képzettsége? – kérdezte a zsűri egyetlen női tagja. Aki ráadásul orrhangon beszélt, amin alig bírtuk visszatartani a röhögést. Mia nem is bírta. Az egész színház zengett a röhögésétől.

-       Igen uram.

-       Nő vagyok. – ordította le James bácsit. Akkor vettem észre, hogy ferdék a fogai és van egy szemölcs az arcán.

-       Bocsánat hölgyem. - hátrált.

-       Akkor kérhetnénk egy elérhetőséget és már nem is tartjuk fel önöket tovább. – kérdezte a sálas zsűri, aki már tényleg úgy izzadt, mint a kacsa.

Lediktáltam a számomat és az elérhetőségemet. Kifele menet Mia nyakába ugrottam és csak öleltem. Boldogabb már nem is lehettem volna. Csak egyvalamit nem értettem, hogy James bácsi mióta menedzser. Én úgy tudtam, hogy könyvelő. Hazamenet csak énekeltem és énekeltem. A rádiót ki is kapcsoltattam. Szerintem már csak az út végét várták. Mikor végre hazaértünk, berohantam, hogy elújságoljam anyáéknak a nagy hírt. Anya a meghatódottságtól el is sírta magát. Apa pedig olyan szorosan ölelt meg, hogy az majd meg fulladtam. Ilyenek az én szerető szüleim. Egykeként csak én vagyok nekik. Mindig kitűnő tanuló voltam, mert tökéletes gyereket akartak. Hát megkapták. Soha nem volt rossz jegyem, nem csináltam semmi rosszat. Az ünneplés után felrohantam, hogy elújságoljam a Dortmundi nagyszüleimnek, hogy mi történt velem. Igen Dortmundban élnek, mert apa szülei németek, ahogy apa is. Így én is félig német vagyok. Apa tényleg vérbeli német. Szőke haj kék szem. Gyorsan bekapcsoltam a laptopot és videó hívást kezdeményeztem a nagyiékkal. Egy kicsit megíjjedtem ahogy a ráncos, öreg és mindig mosolygós aranyos nagyikám belevigyorgott a web kamerába. Értesítettem róla, hogyha távolabb megy, akkor is ugyanolyan jól fogom látni őt. Sajnos a nagypapi nem volt ott és ezt sajnáltam is. Hát a nagyszüleim nem éppen kockák. Mikor először megmutattam nekik a laptopot a mamám azt hitte, hogy nyújtó deszka. Örült a hírnek, sőt ide is akarnak jönni, hogy gratuláljanak. Csak egy a gond, hogy rühhelik anyát mert amerikai. Az, az elképzelésük, hogy apa csak is egy német nővel lehetne. Pedig annakidején az USA segített a németeknek a világháborúban. A nagyszüleimnek mindig ezt a példát, de nem igazán érdekli őket. A lényeg, hogy örült a hírnek és majd jelentkezik, ha papa is ott van, mert meccsre ment. Imádja a Dortmundot és kisgyerek kora óta arról álmodik, hogy egyszer ott lakjon, a hol a kedvence van és most ez az álma valóra vált. Mamit sokszor az őrületbe kergeti, de attól függetlenül nagyon szeretik egymást. Mikor elköszöntem tőle láttam, hogy valaki áll a hátamnál. Mia volt az. Megismertem a mogyoróbarna haját a szemem sarkából… Az egész délutánt együtt töltöttük és még egymás szüleit is rábeszéltük, hogy hagy aludjon ott nálunk. Este apa én és Mia a Cobr11-et néztük. Apa, mint minden német, ő is imádja ezt a soroztatott. Én is megnézem. Mia viszont szenvedett rajta. Lassan kezdtek a nagy kék szemeim leragadni, így szóltam Miának, hogy mehetünk, de a suttogásból nem sokat halott, mert apa úgy horkolt, mint egy gőzmozdog. Óvatos léptekkel felmentünk a lépcsőn. Kétszer bevertem a lábam és kibírtam káromkodás nélkül, amíg fel nem értünk. Nem vagyok olyan, aki folyton szidja a másik anyját, de akkor szerintem az egész rokonság csuklott. Lefeküdtünk az ágyba és el is aludtunk rögtön.