7. Fejezet ROXY

Sziasztok.
Már nem akartam tovább húzni, szóval megérkezett a várt rész, a találkozás. Írjatok véleményt, pipáljatok, vagy szavazzatok. xxpuszixx

December 31. Szilveszter  a NAGY NAP

 Reggel szinte kipattant a szemem, ránéztem az órámra, és már fél nyolc volt. Felkeltettem Miát, majd átrohantam, hogy a lusta menedzseremet is felkeltsem. James dörmögve hozzám dobta a párnáját, s tovább aludt. Muszáj voltam kiráncigálni őt, ami az én 60 kilómmal az ő 80 kilóját nem is volt olyan egyszerű, mint azt először gondoltam. Végül sikerült, és levánszorgott, hogy egyen valamit, s igyon egy jó erős kávét. Én a fürdőszobába mentem volna, ha Mia el nem foglalta volna. Míg egy normális ember hat-hét perc alatt lezuhanyozik, addig neki kell egy fél óra, úgyhogy addig visszasétáltam a szobámba, hogy elővegyek a ruhapróbára valami értelmes darabot. Igen, ma elég pörgős napom lesz, mivel ma lesz a fellépés, és a folyamatos, mindennapi próbák miatt nem is volt időm se rá, se a fodrászhoz, sem pedig a kozmetikusomhoz elmenni. Kinéztem az ablakon és láttam, hogy sütött a nap. Visszatettem a szekrénybe a nagykabátot, és a csizmát, és elővettem egy egyszerűbb, lengébb szettet. Mire végeztem, Mia kisasszony is kifáradt a zuhany alól.

-          Végeztél? – néztem rá a nevetést visszafojtva, mert a feje egyik oldalán a haja csupa hab volt. – Gyere, csak nézd meg magad. – mikor meglátta magát, elkerekedett a szeme, és visszatipegett, hogy rendbe tegye magát. Nem sokkal később, miközben a fürdőszoba ajtón dörömböltem, James jött felfelé egy gőzölgő pohárral a kezében.

-          Kész vagytok már? – mormogott.

-          Úgy látszik? - mutattam az én egyedi pizsamámra.

-          Mia, siess már! Ne tetvészkedj annyit! – ordított be.

Erre a drága nagyságos kisasszony barátnőm is kijött, már cakkul-pakkul készen, felöltözve, kisminkelve. Mikor bejutottam az ajtón ledobáltam magamról a” pizsamámat”, majd megrohamoztam a zuhanykabint. Magamra engedtem a melegvizet, és hagytam, hogy végigfolyjon meztelen testemen. Kinyúltam a tusfürdőmért, amit a kezembe nyomtam, és magamra kentem, míg a bőrömet el nem borította a hab, de nem sokáig élvezhettem, mert sietnem kellet Mia miatt, mert már így is késésben vagyunk. Kiszálltam, megtörölköztem, majd magam köré tekertem a törölközőt. Nagy nehezen megszárítottam a hajam, nagy kínszenvedés árán, majd kivasaltam. Ránéztem a telefonomra, már negyed tíz. Beszaladtam a szobámba, hogy felvegyem a kikészített darabokat, majd leszaladtam a konyhába, hogy betermeljem, a már elhűlt pirítósomat. A barátnőm, és a menedzserem, már a bérelt Audinkban ültek, és rám vártak. Kiszaladtam az ajtón, kikerültem a pocsolyát, és bepattantam az anyósülésre. James beindította a motort, kitolatott, és kifordult a főútra. Ismeretlen környéken autóztunk, mikor is egy hatalmas épület előtt megállt, és kiszállított. A bejáratnál fotósok fogadtak, és riporterek. Mia egy, két fotósnak bepózolt, de aztán jött ő is. Bent fiatal lányok sürögtek forogtak hatalmas sarkú cipőkben, és mini ruhákba, bazinagy ruhatartókkal, és papírkötegekkel a kezükben. Az információs pultnál egy aranyos szöszi segített ki minket, vagyis Jamessel beszélt, majd megmutatta a liftet. Mia és én elindultunk, de a menedzseremnek ezek szerint olyan sok ideje volt, hogy leállt flörtölni az egyik titkárnővel. Kisidő múlva észre vette, hogy már csak rá kell várnunk, úgyhogy elköszönt bájosan, és utánunk szaladt. Beszálltunk a liftbe ami bűzlött a rengeteg ruhaszag, és parfüm keverékétől. Megindultunk lassan felfelé a harmadik emeletre, ahol a fellépési ruháim várnak, és komoly divattervezők kiválasztják, hogy melyik ruha lenne a legmegfelelőbb szilveszterrel. Mikor kiszálltunk, egy mogorva, öreg nő állt velem szemben, és végig mért, majd elhúzta a száját.

-          Rengeteg dolgunk van, úgyhogy, kérem siessenek. – rázott kezet, és elindult az irodája felé.   

Megindultunk utána, és egy ruhákkal teli teremben találtuk magunkat. Engem hátra hí  vtak az öltöztetők. Miát, és Jamest pedig leültették.

1 Ruha

2. Ruha

3. Ruha

4. Ruha

Már egy óra tízperc volt mikor is megtaláltam a tökéletes ruhadarabot. Felvettem, és kimentem a rövid, fémes kifutón. Erre a ruhára még az öreghölgy is felkapta a fejét. Végül eldöntöttük, hogy ez lesz. Visszaöltöztem, és irány a fodrász. Mire kiértünk az épületből, már két óra volt. Beszálltunk az Audiba és indultunk a fodrászhoz. Nem volt messze a ruhaszalontól. Beálltunk a parkolóba, majd James lerendezte ezt is miután bementünk. Leültem a forgószékbe, hátrahajtottam a fejem, és éreztem, ahogy melegvizet engednek rá. Finom illat csapta meg az orrom. A sampon volt az, amivel kimosták a hajam, majd megszárították. Egyenesbe vágták a végeket, és eltüntették a töredezéseket.  Miután itt is végeztünk, fizettünk, és mentünk a kozmetikushoz. A telefonomra néztem, és már láttam, hogy negyed négy volt. Hat órára kellet a színházban lennem.  Miután mindennel végeztünk, hazamentünk, ahol a nagyiék, épp kajáztak. Mi is leültünk hozzájuk falatozni, de én nem ettem sokat, mert még így két év után is remeg a gyomrom, főleg, hogy egy olyan országban lépek fel ahol még eddig sosem.  Az evés után felszaladtam, hogy lezuhanyozzak még egyszer, majd Mia jött be utánam. Míg ő zuhanyozott, addig én elkészítettem a sminkem, felvettem a ruhám, és a cipőm, és letipegtem a lépcsőn. Az előtérben nagypapa mosolygott rám büszkén, majd a megható pillanatot a tele szájjal közbevágó James rontotta el.

-          Hogy kicsípted magad?! – néztem rajta végig.

-          Te sem panaszkodhatsz. – mosolygott.

Megérkezett Mia is aki belém karolva megnézte a telefonján az időt, már háromnegyed hat volt, vagyis indulnunk kellet. Elköszöntünk a nagymamától, és nagypapától, majd indultunk is. Kint az Audi  felé, vettem az irányt, de James megragadta a karomat, és az út felé kezdett húzni. Az útszélén, egy hófehér limuzin állt. A sofőr besegített minket, majd bezárta az ajtót. „Na Roxy innentől már nincs vissza út, ha leégsz, azt egy életre megjegyzik, de azt is, ha te leszel a legjobb.” – Mondtam magamba lecsukott szemmel. Az út rövidebbnek tűnk a megszokottnál. Szinte egy másodperc alatt odaértünk. Mikor kinyílt a limuzin ajtó, a fotósok kameráinak kereszttüzébe kerültem. Mindenhonnan csak fényvillanásokat láttam. A színház bejárati ajtaja után vörös szőnyeg volt leterítve, mint a gálákon szokott.  Már javában tartott a buli, amikor hírtelen hátulról valaki odaköszönt. Durm volt az akivel a repülőn ismerkedtem meg.

-          Szia Roxy. Hát te? – csókolt kezet és mosolyogva végigmért.

-          Szia. Ezt én is kérdezhetném. – mosolyogtam. Eddig észre sem vettem milyen szép a mosolya. Sajnos nem az esetem, de azért irigylem a barátnőjét.

-          ÁÁÁ csak pár barátommal benéztem, mert meghívtak, és hát egy ilyen alkalmat nem lehet kihagyni. Már ezért megérte idejönni. – kacsintott. – na, de te hogyhogy itt vagy.

-          Fellépek. – próbáltam túlkiabálni az épp akkor felcsendülő Selena hangját.

-          Énekelsz? – döbbent le.

 Válaszul csak bólogattam, és gyorsan elköszöntem, mert mennem kellet, hogy meg csinálják a mikrofonomat. A színpad mögött Patrick fogadott szikrázó mosollyal. Elmagyarázott minden tudnivalót, majd egy magas férfihez invitált, aki egy hosszú kábelt tartott a kezében. Gondolom az a mikrofon… 

*Éjfél előtt tíz perccel. *

Már hallottam, ahogyan a közönség Pinket élteti és visszakövetelni. Csak azon kattogott az agyam, hogy el ne rontsam, le ne égjek, el ne botoljak, vagy essek. Míg végül megláttam Pink rózsaszín végű, felzselézett haját, és akkor már tudtam, hogy most már tényleg nincs visszaút. Vettem egy mély lélegzetet, és kiszaladtam a színpadra. Így teltházzal még nagyobb, mint mikor üres. A közönség már bóbiskolt. Ezeket az embereket az én először lassú, majd hírtelen felgyorsuló szilveszteri számom felkeltett. Mindenki tombolt, én pedig mint aki majd kiugrott a bőréből, úgy énekeltem, és ez a mögöttem álló táncosokra is igaz volt. Mikor végeztem, gyorsan leszaladtam, és kiittam az üvegemet, és a nézőtérre sietve megkerestem Miát, és Jamest, hogy boldog új évet köszönjek nekik, de megint összetalálkoztam Durmmal.

-          Eszméletlen jó voltál Roxy. – dicsért és már nem volt épp józan.

-          Köszi, Durm, de hol vannak azok a barátaid, akikkel jöttél , mert neked szerintem elég volt a buliból.

-          BULI VAN APRAJAFALVÁN. – ordibálta.

-          Szuper. Szóval hol vannak? – kérdeztem tőle ismét.

-          Ott a szöszi, és a másik öltönyös az asztalnál. – magyarázta, bár nem sok mindent értettem.

A karját a vállamra helyeztem és odavittem az asztalhoz.

-          Hú haver neked aztán jó éjszakád lehetett? – kérdezte a szöszi.

-           Mennyit fizettél a szolgáltatásért? – kérdezte a másik fickó.

-          Milyen éjszaka? Milyen szolgáltatás? – bámult össze vissza, míg végül a fekete hajú, magas fickó felállt, és mellém állt. – Ezért a szolgáltatásért. Akkor leesett. Azt hitték, hogy egy büdös ribanc vagyok, aki miatt van berúgva Durm. Nekem se kellet több, lekevertem neki egy akkora pofont, hogy szerintem a helye még reggelre is ott marad a helye, majd elviharzottam. Pofátlan banda.  Miközben Miát, és Jamest kerestem valaki hátulról megragadta a karom. A szöszi volt az, az asztaltól az előbb. Idegesen fordultam hátra, és mélyen a szemébe néztem. Szép kék, ártatlan szemei voltak, de nem tudott meghatni, és nem is érdekelt.

-          Mi van? Te is kérsz egyet, - üvöltöttem rá, pedig ő nem szólt semmi rosszat.

-          Hó-hó-hó. Nyugi. Csak Mats barátom miatt akartam bocsánatot kérni, hogyan kárpótolhatnánk.

-          Sehogy, el van felejtve.

-          Egy ebéd holnap, amit Hummels fog állni, a barátnőjét, és a menedzserét is meghívjuk.

-          Honnan tudja, hogy kikkel jöttem? – érdeklődtem, már egy kicsit nyugodtabban. Értelmes fickónak tűnt, nem úgy mint az a másik vadbarom Mats vagy hogy is hívják.

-          Durm. – mosolygott az asztal felé ahol Erik épp akkor esett le a székről.

-          Nem is tudom…

-          Nyugodjon meg csak bocsánatkérés. Egyébként, máskor normális, csak most nem épp józan.

-          Maga miért nem ivott?

-          Vezetek. – mosolygott. Ekkor megérkezett Mia is.

-          Üdv. Megzavartam valamit karolt át.

-          Nem dehogy is, de öm…. Hogy is hívják magát?

-          Marco.

-          Na szóval, majd elmesélem csak a lényeg, hogy Marco meghívott minket ebédelni egy kis kárpótlásul.

-          Milyen kárpótlás,? - értetlenkedett.

-          Majd elmondom, de most mennünk kell. Viszlát Marco.

-          Hé, várjon, egy számot kaphatok, hogy eltudjam érni, a holnapi nap folyamán.

-          Persze, Mia van nálad toll.

-          Tessék. – nyújtotta át. Leírtam egy fecnire, majd a nevem, és elköszöntünk. Mia vigyorgott, mint a vadalma. Nem értettem mi baja. Nagy nehezen utat törtünk a még tomboló tömeg között, míg végül kijutottunk. A limuzin már várt minket. Beszálltunk hullafáradtan, és elindultunk hazafelé. Levettem magamról a kényelmetlen cipőt, és ruhát, összefogtam a hajam, és a már akkor rajtam lévő pizsamámban bezuhantam az ágyba. Megcsörrent a telefonom jelezve, hogy üzenetem jött. „ Holnap tizenegy óra. Casandra étterem. Borussia út 56. xxMarcoxx”…

6. Fejezet MARCO

Sziasztok. "Kicsi" csúszással, de meghoztam a következő részt. Remélem a késésem ellenére még fogjátok olvasni.           xx puszi xx

Reggel az egyre idegesítőbb csengetésre keltem fel. Felkaptam a tegnap fáradtan ledobott pólómat, és leszaladtam a lépcsőn. A csengetés nem hagyott alább, már idegesen nyitottam ajtót, ahol Mats állt piros fejjel.

-          Mi van azzal, hogy szólsz ,ha hazajöttél? Azt hittem valami bajod van haver, emlékszel mi volt két éve.

-          Neked is szia Mats. Bocsi, csak kibaszottul fáradt voltam, és meg ne említsd ezt.

Hummels bejött a nappaliba, és levágta magát, a vadonatúj bőrkanapémra.

-          Tízre ruhapróbára megyünk. – jelentette ki az óráját nézve. – Már negyed tíz van, úgyhogy csipkedd magad Marcinho.

-          Mi van? – kérdeztem kómásan, mert még hirtelen azt se tudtam milyen nap van.

-          Öltönyt szilveszterre, mert nem hiszem, hogy neked annyira sok lenne belőle, mert nem igazán hordasz ilyen dolgokat.

-          Hát na, szeretem a kényelmes ruhákat.

-          Siess. – utasított.

Kettesével szelve a fokokat felszaladtam, hogy elkészüljek. A  a zselémet a dezodorommal együtt a fürdőszobába készítettem. Beálltam a zuhany alá, és engedtem magamra a frissítő melegvizet. A csokis tusfürdőmet a testemre masszírozva, lemostam magamról az izzadságot. Miután végeztem, kiléptem a jéghideg csempére, és egy törölközőt levéve a fogasról , megtörölköztem. A tükör elé álltam, majd a hajszárítóval óvatosan megszárítottam, és a zselével beállítottam azt. Befújtam magam dezodorral, és visszasétáltam a szobámba. Egyszerű fehér pólót vettem fel a próba miatt, hogy ne kelljen annyit öltöznöm. Hozzá egy koptatott, fekete farmert választottam, fekete fullcappel. Lent már nem volt egyedül Mats, és nem is volt jó kedve. Nekem háttal ált, egy alacsony melegítőt viselő férfi. Mikor észrevett, felém fordult. Klopp volt az, az edzőnk.

-          Á Marcinho. Hogy vagy? Milyen volt az út? - mosolygott erőltetten, tudtam, hogy valamit akar.

-           Mi az, mester?

-          Ma 5 órakor lenne egy barátságos meccs a Barca ellen, és még a délután folyamán tartanánk egy edzést is, szeretnélek titeket a kezdőbe tenni. Na?

-          Nem, nem és nem, tudja, hogy ránk mindig számíthat, de szilveszter előtt egy-két nappal?

-          Igen tudom, de…

-          Legyen. – egyeztem bele.

-          Marco, de….

-          Mats a sérülésem miatt alig tudtam mostanság játszani.

-          Legyen. – egyezett bele, majd kezet fogtunk, és Klopp ment is a dolgára.

Ha az edző  Hummelstől nem kapott szidást, majd Aubameyang fog adni neki, főleg, hogy ma este akart hazautazni, a szüleihez. Jürgen után mi is indultunk, hogy időben odaérjünk a ruhapróbára. Beszálltunk a kocsiba, kitolattunk, majd kifordultunk a főútra. Én vezettem, mert Mats egy kicsit ideges volt valami miatt.

-          Itt fordulj le. – szólalt meg végül az út végén. .-  Itt ez az épület az.

Beparkoltam az ajtóhoz legközelebbi helyre és leállítottam a motort. Mats kiszállt és becsapta az  ajtót, majd beviharzott. Utána siettem én is, mert egy nagy épület volt, és még a végén eltévedek. Egy harmincas, szőke, mosolygó nő fogadott minket, egy mérőszalaggal a kezében. Először Matsról, majd rólam is levette a méreteket az öltönyhöz, és az inghez.  Inget próbáltunk, majd cipőt. Hummels mindenről gondoskodott. Kifizettük, és mondta, hogy holnap délután, már jöhetünk is érte, mert a miénket, előre tette. Kisétáltunk az épületből, beszálltunk a kocsiba, s hazafelé indultunk. Muszáj volt megtörnöm a csendet.

-          Mats? Mi a bajod?

-          Semmi. Hagyjuk, inkább vezess. - parancsolt rám.

-          Még mindig a meccs? – tippeltem óvatosan.

-          Igen. – köpte felém a szavakat.

-          Hummels, én is lemegyek arra a hülye „COCAINE” bulira, pedig semmi kedvem, de miattad elmegyek.

-          Jó legyen, csak, hogy tudd, én is csak miattad megyek játszani.

-          Tudom. Nincs harag? – néztem rá kiskutya szemekkel.

-          Dehogyis Marcinho. Tudnék én rád haragudni haver? – vigyorgott. – de most a vezetéssel foglalkozz, mert nem akarok ilyen jóképűen meghalni.

Nem sokkal később haza is értünk. Amint kiszálltam és ránéztem az órámra, láttam, hogy már dél van. Mats előre szaladt, hogy összeüssön valami ebédet. Mikor beértem az ajtón, megszólalt a csengőhangom, és Klopp vigyorgott a kijelzőn.

-          Igen mester? – szóltam bele.

-           „Kettőtől edzés, siessetek!” – mondta köszönés nélkül azon a morgós hangján.

-          Megebédelünk, és lassan indulunk is.

-          „Viszlát”. – és rám nyomta.

Bementem a konyhába ahol Hummels már javában kuktálkodott.

-          Ideadnád az asztalról a tasakot.

-          ÖÖÖÖÖÖÖÖ. – néztem rá furán.

-          Az a kis tasak, ott ni. – mutatott egy kis téglalap alakú tasakra.

-          Ez? – nyújtottam oda.

-          Igen. Gratulálok Marcinho.

-          Ne gúnyolódj, inkább siess, mert kettőtől edzés. Jürgen pedig nincs a legjobb formájában.

-          Már megszoktam. – dörmögött, és tovább főzött.

Kimentem a nappaliba, mert ilyenkor egyedül kell hagyni őt. Bekapcsoltam a tv-t az egyik sport adóra, és az egyiken megakadt a szemem, mert a ma esti meccset harangozták be. Pontosabban, Neymar beszélt a sajtótájékoztatón. Vagyis csak dicsérte a Barcelona csapatát, minket pedig könnyű ellenfélnek titulált, majd meglátjuk, hogy a pályán is ilyen nagypofája lesz-e a kis brazilnak. Ki nem állhatom az egész csapatát. Egy ember van, akit tisztelek, és kedvelek, az pedig a legjobbjuk Messi. Sosem volt nagyképű, pedig neki igazán lehetne mire.

-          Kész a kaja. – ordított ki Mats.

-          Megyek. – kiabáltam vissza majd felpattantam, és a konyha felé indultam. – Mi a kaja haver? – lestem bele, de ellökött, és az asztalhoz parancsolt. Kitette elém a tányért, majd magának is,  ezután az evőeszközöket, és végül magát a kaját is. Spagetti volt az, a jobb, Mats féle verzió, a kedvencem. Nem akartunk sokat enni az edzés miatt, így csak egy kicsit szedtünk, és inkább eltettük estére. Mire végeztünk, már fél kettő volt. A mosogatóba tettük a tányért és felvettük a kabátot, majd indultunk. Az utat már csukott szemmel is végig tudnám vezetni, annyira ismerem. Mikor odaértünk, épp Aubameyang szállt ki dühöngve a kocsijából, és viharzott be. De jó lesz ez az edzés, gondoltam magamban. Mi is kiszálltunk, és épp,  Weidenfellerrel találkozunk. Ő sem volt a legjobb kedvében. Mikor beértünk az öltözőbe, mindenki kussban öltözött, csak magában mormogott. Leültem a helyemre, majd a szekrényemből kipakoltam az edzőcuccomat, és kezdtem átöltözni. Mikor kész lettünk, egyszerre indultunk ki a pályára. A nagy csöndben lehetett hallani, ahogy a stoplik kopognak. Kint megcsapott a frissen vágott fű illata. A pályán már ki voltak készítve az edző kellékek. Klopp lépett elénk mosolyogva, de mikor meglátta, hogy nincs épp jókedvünk, inkább visszább vett. Tíz kör futással kezdtünk, majd nyújtó, és passz gyakorlatok következtek.

-          Vegyétek fel a megkülönböztető mezeket, meccsezünk. A kezdők játszanak a cserék ellen, gyerünk. – kiáltotta el magát az edzőnk.

Mire végeztünk, már fél négy volt. Visszamentünk az öltözőbe, fáradtan izzadtan, hogy lezuhanyozzunk, és visszaöltözzünk. Hummels és én miután végeztünk, elsőként hagytuk el az épületet, és mentünk a parkolóba. Otthon már várt Mats kocsija, amivel reggel jött. Ő is hazament, hogy elkészüljön. Én is így tettem.

*Délután háromnegyed öt. A meccs*

Az edző pályán sorakoztunk, ahonnan elvitt minket a busz a stadionba. Leszálltunk a buszról, ahol a szurkolók ezrei tomboltak a kordonok mögött. Kiosztottunk pár autogramot, és fotót, majd az öltözőbe indultunk, ahol már készen vártak minket a mezek, és Klopp várt ránk biztató mosollyal. Elfoglaltuk a helyeinket, és nekiálltunk átöltözni, majd a meccs előtt még kimentünk melegíteni. A szurkolók, mezekben tapsoltak, fütyültek, és kiabáltak hatalmas Dortmundos zászlókat lengetve a magasban. Ettől a látványtól megy nekünk olyan jól a foci. A szurkolók azok, akik erőt adnak hozzá. Értünk szurkolnak, mi pedig értük focizunk, csak is értük. Megérkezett a Barca kezdő tizenegye is melegíteni, majd levettük a melegítő felsőket, és következtek a himnuszok, és a csapatfotók. Láttam, ahogy Neymar szánakozva nézi a csapatot, és nevetve odasúg valamit Messinek, aki csak rosszallóan megrázza a fejét és megy a játékvezetőhöz, és Hummelshez mivel ők a csapatkapitányok a meccsen.  Elkezdődött a meccs. A tízedik percben megszerezzük a vezetést. Neymar búsulva megy a felezővonalához, én csak megveregettem a vállát, s rákacsintottam, majd nevetve lepacsiztam Weidenfellerrel. Aztán a tizenhatodik percben Neymar dühből beleveri a labdát Hummelsbe akinek a fejét találta, de egy kis víz és felkelt, majd szaladt tovább. Ezután folyamatos helyzetkihagyás következett mindkét oldalon, és nem sokkal később vége is lett az első félidőnek. A spori nem hosszabbított. A szememmel a lelátót pásztáztam Durmot keresve, épp egy lánnyal beszélgetett, és nem vett észre, így lesétáltam. Lent a Barca öltözője előtt elsétálva hallottam, ahogy Neymar engem szid. Meg hogy én mit képzelek magamról, ki vagyok én? Igaz az a mondás, hogy akkor vagy jó játékos, ha az ellenfél öltözőjében is rólad beszélnek. A mi öltözőnk tombolt. Mikor beléptem mindenki nekem ugrott, és kiabálva rángattak.

-          Oké, oké srácok, értem, vezetünk, de nem szabad elbízni magunkat. Oké? Játszanunk kell a játékunkat, mert úgy látszik, idegesíti őket, és hatásos ellenük. El kell csípni a passzaikat. Nem szabad, hogy ők irányítsanak, és hogy náluk legyen a labda. Tudják meg, hogy milyen csapat az  a Dortmund. Dortmund? – nyújtottam előre a kezem, majd ők is egyesével. DORTMUND. – ordítottuk egyszerre, és kiszaladtunk.

A Barca cserélt, felhozták Alves helyett jött Adriano, mert ő mind két szélen bevethető. Már a negyedik percben balhé tört ki. Neymar szimulálása miatt odaszólt neki Hummels, és bezzeg a brazilt sem kellet félteni.

-          Fejezzétek be. – húztam őket szét, de addigra a játékvezető is oda jött.

-          Spori nem látta, hogy színlelt.

-          Anyád színlelt te hülye, nem látod mit csináltál?

Itt lépett közbe a bíró. Hummels a reklamálásért, s az alítólagos szabálytalanságért, Neymar pedig a beszólásért kapott egy-egy sárgalapot. Na meg a Barca egy szabadrúgást, amit Messi végzett el a kapuval szemben, huszonegy méterről. Veszélyesen csavarodott, de a kapusunk az utolsó pillanatba, még védeni tudta. A kipattanóra szaladtam és megindultunk Lewandowskival egy kontrára, de Jordi Alba, az utolsó pillanatba visszahúzta a lábam a tizenhatoson belül. Ezért a szabálytalanságért gólhelyzetbe, tizenegyest kaptunk, amit értékesítettem is. Így már kettő nullára vezettünk a nyolcvan nyolcadik percben, de Hummels labdát vesztett, és Messi úgy indult meg mint a golyó, tudtam mi lesz a vége, mert őt senki sem tudja megalítani. Innentől már csak a Barca próbált kiszenvedni egy döntetlent, de nem sikerült. Mi már csak a hármas sípszót vártuk, ami nem sokkal később el is hallatszott. A végeredmény 2-1 lett nekünk. Hummels és Neymar lepacsiztak, és megölelték egymást, mintha mi sem történt volna, és mind ketten lesántikáltak. Hozzám odajött Messi, hogy kezet fogjon és mezt cseréljen. Fáradtan, és boldogan mentem vissza az öltözőben ahol ahogy beléptem egy korsó sör került rám.

-          Kösz srácok, most már biztos lecsuknak, hiába nem ittam semmit, mert még Münchenben is érzik a sört rajtam.

-          Örülj már, nyertünk. – vigyorgott Hummels.

-          Mi van? Még ma duzzogtál.

-          Ezért megérte, ahogy a buli is megfogja. – kacsintott.

Én csak a szemeimet forgattam, és megrohamoztam a zuhanyzót. Miután végeztem, átöltöztem, és elsőként szálltam fel a buszra. A többiek is szépen lassan felszállingóztak. Utoljára Klopp jött fel, hogy köszönetet mondjon a ma esti teljesítményünkért, majd leült a helyére. Fejemre tettem a fejhallgatómat, és a homályos naplementébe bámultam. Mellettem Hummels pedig aludt.  Egyszer csak a telefonom csördült fel. Durm villogott a kijelzőn.

-          Mond haver? – szóltam bele.

-          „Baromi jók voltatok Marcinho.” – dicsért meg.

-          Láttam, élvezted a meccset. – gondoltam itt a lányra, akivel beszélt a félidőben.

-          „Minden pillanatát.” – áradozott.

-          Még a félidőt is mi? – próbáltam rávezetni de nem vette az adást.

-          „Tessék?”  - döbbent le.

-          Hagyjuk. Szevasz haver. Jó ét.

-          „Neked is Marcinho.”

Az edző pálya épülete előtt megállt a busz, és mi leszálltunk, és elköszöntünk egymástól, majd ki-ki, ment a saját útjára. Beszálltam a kocsiba, és elindítottam a motort. Kikanyarodtam a főútra, felkapcsoltam a reflektor, és indultam hazafelé. Otthon csak lehajítottam a táskát, levettem a kabátot, és a nadrágot, és pólóstól, gatyástól az ágyba zuhantam, és elaludtam. 

6. Fejezet ROXY

Sziasztok. Megérkezett a 6. fejezet, 1. része. Megszeretném köszönni nektek a több mind 3000 oldalmegtekintést, és a 12 feliratkozót. Ha tetszik/nem tetszik írjatok komit, pipáljatok, vagy szavazzatok.
xxPUSZIxx

Reggel az időeltolódás miatt később keltem a megszokottnál. Az is csak azért volt mert a telefonom csengőhangja felébresztett. Egy számomra ismeretlen szám villogott a kijelzőn. Mia nyöszörögve kérlelte, hogy vegyem már fel, vagy nyomjam ki. Végül a kis zöld nyilat elhúzva felvettem.

- Igen tessék?

- „Roxana Mertesackerrel beszélek?” – szólt bele egy rekedtes, öreg, férfihang.

- Igen. Miben segíthetek?

- „Tegnap a menedzsere értesített minket, hogy megérkeztek. A mai naptól egészen a fellépés napjáig, minden nap próbát tartunk a színházba. Tizenegy, és két óra között. 

- De, már dél van.

- „Siessen, és még időben ide tud érni, mert maga az utolsó.” 

- Rendben, köszönöm. Viszlát.

- Viszont látásra Ms. Mertesacker. 

Kipattantam az ágyból, hogy gyorsan elkészüljek. Mia is felkelt, de James nem akart 10 perc ébresztgetés után sem. Így a hidegvízhez kellet folyamodnom. Erre bezzeg felugrott, mint a nikkelbolha. Káromkodott egy sort majd sarkon fordult, és leviharzott a lépcsőn. Én a fürdőszobába mentem, hogy lezuhanyozzak. A kabinba lépve magamra engedtem a melegvizet. Mikor végeztem, óvatosan kiléptem a hideg csempére, és a tükör előtt megszárítottam a hajam. Megtörölköztem alaposan, majd a köntösömet magamra aggatva visszatipegtem a szobába. Azt vettem fel, amit James vetetett az „öltöztetőmmel. Mikor megláttam kiterítve az ágyamon, azt hittem elhányom magam. A rózsaszín és a fehér keveréke már égette a szeme. Az egyetlen dolog a nadrág volt benne. Az kifejezetten tetszett. Végül felvettem a ruhadarabokat, a tükör elé álltam, és úgy néztem ki, mint akit lehányt egy egyszarvú. James szerint ez jót tesz az imidzsemnek. Nem értem mit segít rajta, ha úgy nézek ki, mint egy modern Barbiebaba. A magas sarkú az eddigieknél is magasabb volt, úgyhogy óvatosan a sminkes tükröm elé botorkáltam, hogy egy kis leheletnyi sminket kenjek magamra. Még szoknom kell benne a járást. A lépcsőn óvatosan a korlátot markolászva tipegtem le. James elégedetten mért végig, Mia pedig mintha kísértetett látott volna úgy nézett rám. 

- Igen Mia tudom, ez nem én vagyok.

- Kicsiszívem. – karolt át a menedzserem. – Ez a showbiznisz. Itt nem te diktálsz, hanem a sajtó. Azt hittem már két év alatt megtanultad.

- Igen tudom, de ez már akkor is túlzás. 

- Igen ezt én is tudom, de piszok jól ál.

- Igen, mint egy vattacukor, körülbelül úgy nézek ki. Mindegy mennyünk, mert már így is késben vagyunk

Mikor kiértünk, a taxi már várt minket. Én beültem előre, James, és Mia pedig hátra. Elmondtam az úti célt, a sofőr bólintott, majd bepötyögte, és el is indultunk. A rádióban, egy régebbi számom csendült fel. Ezen elnevettem magam, és örömömben ellenére elkezdtem énekelni, mert boldog voltam, hogy itt Európában is játsszák a rádióban a számaimat. A taxis felváltva nézett rám és a rádióra. Majd ledöbbent, és satuféket nyomva megálltunk az útközepén. Kaptunk kedves szavakat, és dudaszót is, de a sofőr a kesztyűtartóból kivett egy autogram kártyát, ami az én képem volt, majd egy tollal együtt a kezembe nyomta.

- Maga Roxána? - mosolygott

- Igen. – viszonoztam azt.

- A 7 éves kislányom nagy rajongója, és megígértette velem, hogyha találkozok, magával kérjek neki egy autogramot.

- Ez nagyon kedves tőle, már is aláírom. 

- Köszönöm szépen. 

- Oké, de most már indulhatunk, mert már így is késésbe vagyok. – siettetem, és félek, hogy szegényt megijesztettem

- Máris.

Beindította a kocsit, és egy öt perc múlva már ott is voltunk. Mikor a taxi bekanyarodott a színház elé, már tudtam, hogy jó helyen vagyunk, mert csak úgy nyüzsögtek a fotósok, és a riporterek. Mikor kiszálltam a bejárat előtt, már éreztem, hogy milyen kérdésekkel fognak zaklatni, de nem érdekelt, besétáltam, mintha ott se lettek volna. Bent már javában folyt a próba. James odasétált egy magas szemüveges férfihez, aki nekem valahonnan nagyon ismerős volt. Egy kisidő múlva mikor a menedzserem, felém mutatott, és végre láttam az arcát, rájöttem, hogy ő volt az egyik zsűri két éve a színházban, a válogatón, ahol elkezdődött a pályafutásom. Mindketten visszasétáltak hozzám, és Miához.

- Na Roxy, hogy tetszik? – érdeklődött kedvesen, bár a hangja már mélyebb volt, mint régebben. 

- Gyönyörű.

- Igen az, és van egy meglepetésem a számodra. 

- Mi? – döbbentem le.

- A drága menedzsered véletlenül kikotyogta, hogy Pink a példaképed.

- Igen?!

- Igen, és nézz csak fel a színpadra ki után fogsz énekelni. - mutatott a pódium felé.

- Az…az…az…. Húúúúú. – döbbentem le. Kérhetek tőle egy autogramot a gitáromra? - nyújtottam a férfi felé a hangszeremet.

- Amit lejön, rögtön. Odaadom neki, addig te elkészülsz.

- Köszönöm. 

Hátra szaladtam, ahol egy kedvesen mosolygó szőke, kékszemű, tipikus német lány fogadott. Kezembe nyomta a mikrofont, és pontosan elmagyarázta, hogy, hogyan is működik ez az egész. Mikor megyek fel a színpadra. Hogyan kapcsoljam be a mikrofon. Meg még sok ilyen apróság. Intett mikor elindult a demó, és felszaladtam a lépcsőn, és szembe voltam a most még üres nézőtérrel. Kezembe szorongattam a mikrofont, és mint a két éve a meghallgatáson, most is becsuktam a szemem és csak a dalra koncentráltam, meg hogy jól eltaláljam a hangokat… A végén leeresztettem a mikrofont magam mellé, és kinyitottam a szemem. Most nem a barátnőm, hanem Pink állt előttem hevesen tapsolva. Megtiszteltetésnek éreztem, hogy megtapsolt az, akire egész életemben felnéztem. 

- Anyám, te aztán tudsz zúzni. – dicsért meg az ő különleges stílusával, és tökéletesen, rekedt hangján. 

- Köszönöm, te pedig szétzúztad a színpadot, így nem volt nehéz dolgom. – mosolyogtam vissza.

- Brávó, jó döntés volt téged tenni legutoljára. Ettől nem fog nem fog éjfél előtt elaludni, mert felrázod őket. Egyébként Patrick vagyok. – dicsért meg, és segített letipegnem a lépcsőről. 

Mikor leértem, mindenki a nézőtéren ült, és a továbbiakat beszélték. Leültem Bruno mellé, és hallgattam. Arról volt szó, hogy holnaptól, pörgősebbnek kell lennie a próbának, mert úgy többször is eltudjuk próbálni, és a hibákat jobban észreveszik és kiküszöbölik. A megbeszéléssel együtt négy órára végeztünk is. A taxi már várt ránk. Gyorsan beszálltunk, és már indultunk is hazafelé. Kint a ház előtt nagyapa beszélgetett egy magas férfivel, majd a pasas egy borítékot nyújtott át nagypapámnak. Mire kiszálltunk, és beértünk, már el is ment. 

- Papi ki volt ez a férfi.

- A ma esti programunkért felelős egy kicsi részben. – mutogatta boldogan a borítékot. – Esti program neked és nekem kisunokám. – karolt át. 

- Milyen program papa? – döbbentem le.

- Két jegy az esti, jótékonysági Dortmund meccsre. – ne csak ezt a szót ne. Meccs. Ki nem állhatom. 

- De… - kezdtem volna bele.

- Semmi de. Már olyan régen voltunk ketten meccsen. Kiskorodba voltál velem utoljára.

- Csodálkozol. Ilyen helyre?

- Roxy ez nekem sokat jelent. – nézett rám kiskutya szemekkel.

- Legyen, de ez volt az utolsó, hogy én focimeccsre megyek. 

- Köszönöm. – ölelt át szorosan.

Öt órakor kezdődik a meccs, és már negyed öt volt. Felmentem, hogy levegyem magamról a vattacukrot, és felvegyek valami normális ruhát. Ha már stílusosan kell öltöznöm. Akkor az legyen a én ízlésem szerint. A hajamat pedig csak kifésültem, majd kivasaltam, és hagytam, hogy természetesen simuljon a vállamra. Papa már lent várt fekete nadrágban, és a Dortmundos mezében. Mikor meglátott egy kicsit elhúzta száját. James is így tett. Végül a nagyi felsegítette a papira a kabátot, és a kezembe nyomta a jegyeket. Kint már indulásra készen állt a kocsija. Nem is értem mi miért is járunk taxival. Óvatosan kitolattunk a főútra. Ahogy láttam a régi épületeket, üzleteket, régi emlékképek ugrottak be a gyerekkormórból, mikor először jártam itt. Egy tizenöt perc múlva megérkeztünk a híres Signal Iduna Parkhoz. Kiszálltunk, és a mozgásérzékelős ajtón keresztül megcsapott minket a meleg, és a frissen nyírt fű illatának keveréke. A jegyszedőnek odanyújtottam a jegyünket, de ő csak bámult rám, míg végül észre nem vette a folyamatos anyázások után, hogy végeznie kellene a munkáját. Felsétáltunk a lépcsőn egészen a lelátóig és ott helyet foglaltunk. Egész közel voltunk a pályához. Körülöttem izzadt, sört vedelő, és szotyit zabáló, káromkodó harmincas férfiak vannak. Apró mosolyt erőltettem az arcomra, nehogy elvegyem a nagyapám kedvét. Nemsokára el is kezdődött a meccs. Kivonultak a csapatok. Az egyik sárga-feketében volt. Gondolom ezek voltak a dortmundiak. A másik együttes kék-pirosban volt.

- Papi. A másik csapat melyik? – érdeklődtem a pálya felé mutatva. 

- Barcelona. 

- De az egy város. – értetlenkedtem.

- Igen, de a városról kapták a nevüket úgy mint a Borussia Dortmund is. 

- Értem. – mosolyogtam. Nekem épp elég, ha ennyit tudok. 

A térdemen támaszkodó tenyeremre támasztottam az államat, és szenvedve néztem, ahogy huszonkét izzadta húszon éves az után az egy bőrdarab után szalad. Mondhatom marha izgalmas volt, bár mikor össze-vissza rugdosták egymást, az már nekem is tetszet bármilyen rossz dolog is. Tudni illik, imádom a küzdősportokat. Pankráció, box, K1, és még sorolhatnám. Letelt az első félidő, mondtam a nagyapának, hogy hozok valami ennivalót, felálltam, majd el is indultam. Kettessével szelve a lépcsőfokokat felértem a tetejére, ahol egy ismerős arc integetett. Durm volt az, a srác a repülőről. Visszaintegettem, majd intett, hogy mennyek oda, de az ajtó felé mutattam, hogy kajáért megyek, és elköszöntem. A büféhez siettem, majd beálltam a sorba. Megcsörrent a telefonom. Apa villogott a kijelzőn, rögtön fel is vettem.

- Mi a baj? – ijedtem meg.

- Semmi, semmi, csak azt szeretném mondani, hogy nem muszáj sietned hazafelé, mert nem vagyok egyedül. – dicsekedett.

- Hát? – érdeklődtem.

- Visszamentem dolgozni, és megismerkedtem, egy aranyos szőke nővel.

- Gratulálok, de most le kell tennem. Szia.

- Szia kicsikém.

Én következtem a sorba, így elmondta, hogy mit szeretnék. Papinak egy alkoholmentes sört, és egy szotyit. Magamnak még egy alkoholmentes sört, és egy perecet. Az eleséggel visszasiettem, hogy még kezdés előtt visszaérjek. Papa egy régi osztálytársával beszélgettek valami jó formában lévő focistáról. Leültem, és átnyújtottam a sört, és a magot, majd én is kortyolni kezdtem az italomat. Épp időben értem vissza a kezdő sípszóra. Újabb unalmas negyvenöt perc következett volna, ha nem lett volna vita a játékosok között. Egy helyes, barcelonait rúgott fel egy kínai vagy valami koreai, de a másik focistának se kellet több, felpattant én nekiugrott. A bíró lefújta és mindkettő kapott egy-egy sárgalapot, majd folytatódott az unalom. A hármas sípszó már életmentő volt. Felpattantam, és megindult a tömeg a kijárat felé. A tömegben, valaki megragadta a kezem, és előre segített. A repcsis ismerősöm volt az ismét.

- Szereted a focit? – nézett végig rajtam.

- Nem, csak a papi miatt jöttem. Akit most meg kell keresnem, de köszönöm, hogy kisegítettél.

- Igazán nincs mit, és remélem, még találkozunk. – kacsintott.

- Én is. Szia.

Elindultam a kijárat felé, a nagyapám felkutatására. Aki már kint szürcsölte a megmaradt sörét, a kocsinak támaszkodva.

- Szólni luxus? Már mióta bent kereslek. – förmedtem rá.

- Nekem nem úgy tűnt. – mosolygott.

- Jó nem is érdekel, hogy mire gondolsz, csak menjünk már, mert rohadt fáradt vagyok.

Beszálltunk, és hazafelé indultunk. Mikor hazaértünk én szinte megrohamoztam a zuhanyzót, hogy levakarjam magamról a büdös izzadság szagot. Jó átáztattam a testem, és bő tusfürdővel megmosakodtam. Megtörölköztem mindenhol, majd a már fürdőbe készített pizsamámat felvettem, és bementem a szobába, ahol Mia már nézte a tv-t. Bezuhantam mellé az ágyba, magamra húztam a takarót, és el is aludtam.

Nőnapi ajándék:

BOLDOG NŐNAPOT KÍVÁNOK MINDEN KEDVES SZINGLI, ÉS KAPCSOLATBAN LÉVŐ HÖLGYTÁRSAMNAK.