4. Fejezet MARCO

Sziasztok.

Meghoztam Marco szemszögét. Remélem tetszeni fog. Pipáljatok vagy kommenteljetek. Írjatok véleményt. Ezer puszi. 

Marco szemszöge:       

Az ablak tompa kopogására keltem fel, ami csak egyet jelenthetett még pedig azt, hogy havazik. Még szerencse, hogy feltetettem a kocsimra a téli gumikat. Ugyanis hosszú útra készültem. Münchenbe megyek a szüleimhez és a keresztfiamhoz, Finnhez. Nagy nehezen kivánszorogtam az ágyamból, és a fürdőszoba felé vettem az irányt. A tükör elé bekészítettem a zselémet, és a dezodoromat.  Beálltam a zuhanykabinba és az ezüstös csapot megnyitva, utat engedtem a meleg víznek, ami végigfolyt meztelen testemen. A tusfürdőm után nyúlva, sikeresen lejtettem azt. Így anyaszült meztelenül kellet kimásznom érte. Mikor kiléptem, épp a házvezetőnőm állt szemtől szembe velem. Hírtelen takartam, amit csak lehetett, és éreztem, ahogy elvörösödtem.  Olga óvatosan hátrált és ki is rohant a fürdőszobámból. Kételkedtem benne, hogy mégegyszer  látom a házamban őt takarítani.  Nem sokkal később végeztem is a reggeli zuhanyzással. Most nem csak egy törölközőt tekertem férfiasságom eltakarása érdekében, de még egy köntöst is felvettem.  Mielőtt kijöttem volna, még kikukkantottam, hogy nincs-e itt senki. Mikor alaposan körültekintettem, kinyitottam az ajtót, és visszamentem a szobámba. Nem akartam nagyon kiöltözni, így egy egyszerű fehér pólót vettem, rá pedig egy bő szabású kockásinget. A kedvenc farmeromat húztam fel, egy fehér puma sportcipővel.  Fekete fullcap-et tettem a fejemre. Leszaladtam a lépcsőn és a konyha felé vettem az irányt. Bent Olga mosogatott. Mikor meglátott, félbehagyta és ki is ment. Nem igazán tudtam vele törődni. A hűtőszekrényből a hideg tejet, a szekrényből pedig a cukormentes müzlimet vettem ki. Leültem az asztalhoz és elkezdtem reggelizni.  Evés közben megcsörrent a telefonom. Apa volt az. A rekedtes, mély, tompa hangját, akár ezer közül is megismerem. Nem volt jól, minden szavát félbeszakította egy köhögés. Valami tüdőbetegsége van, de lehet, hogy az állandó cigi teszi ezt. Nem hallgat se rám se anyára. A telefonban hallottam Finn hangját is, ahogy a telefont követeli. Már 2 éve nem látott, és én sem őt. Mikor végeztem egy táskába összepakoltam a holnapi cuccomat, mert München nem két kilométer, és ilyen időben nem vezetek még egyszer este. Felvettem a bőrdzsekimet és felkaptam az asztalról a kocsi kulcsot, majd megindultam kifelé. Szóltam Olgának, hogy ne várjon. Nem szólt, csak bólintott. Szerintem még mindig a sokk hatása alatt van, bár szerintem, nem most látott ilyet először, ha pedig igen akkor sajnálom. Mikor kiléptem az ajtón megcsapott a hideg. Libabőrös lettem tőle Végigsétáltam a frissen esett, ropogós hóban, míg elértem a kocsimig. Beszállás után első dolgom volt, hogy bekapcsoljam a fűtést. Óvatosan kitolattam, és kikanyarodtam a főútra. Az ablakból láttam, ahogy a sálba bugyolált kisgyerekek boldogan építik a hóember és hógolyóznak. Visszagondoltam arra, hogy Götzével mi is ilyenek voltunk kiskorunkban. Folyton a pályán lógtunk, ha be volt fagyva a pálya, akkor csúszkáltunk, vagy egymást löktük a hóba. Volt, hogy apa és anya éjfél után vitt minket haza. Ezen ok nélkül is elmosolyodtam. Az A7 autópályán keresztül végül majdnem 6 óra alatt odaértem Münchenbe. Útközben nagyon megéheztem az biztos, de nem mertem semmit enni, mert, ahogy anyát ismerem, nem engedi, hogy ne egyek. Délután négy órára oda is értem. Finn és apa már kint álltak, valószínűleg engem vártak. Apa nagyon rosszul nézett ki. Az arca összeesett, és le is fogyott. Az a szaros cigi bezzeg ott füstölt a remegő kezében.  Beálltam a kocsifelhajtóra, leállítottam a motort, és kiszálltam. Finn a nyakamba ugrott és elmesélte, hogy mióta nem látott, minden Dortmund meccset megnéz a TV-ben, és mikor Münchenben játszottunk, még ki is jött, hogy élőben lásson. Szorosan átöleltem, a karomban a kis só zsákkal megindultam befelé apa után. Bent ismerős illat csapta meg az orromat. Anya perecet sütött. Finn kiugrott az ölemből, és a konyhába szaladt. Vissza, már anya kezét fogva, egy tállal jött vissza, amit felém nyújtott.  Kivettem egy friss, arany barnára sült, gőzölgő perecet. A keresztfiam egy fehér borítékot nyújtott elém. Két jegy volt benne a ma öt órakor kezdődő Bayer München barátságos meccsére.

-Marco, ugye eljössz velem? – nézett rám a gyönyörű, kék boci szemeivel.

-Hát nem is tudom. – cukkoltam.-

-Naaaaaaaaa. Légysziiiiiii.

-Legyen. – mosolyogtam rá.

Az ölembe ugrott és mesélni kezdte, hogy mivel én focista vagyok, ezért bevihetem őt Robbenékhez. Egy kicsit kivettem az ölemből, hogy köszönjek a szüleimnek. Apa szorosan magához ölelt, már amennyire volt ereje. Még gyengébb, mint gondoltam. A teste remegett, bűzlött a cigi büdös, szúrós szagától. Anya még mindig a régi, mosolygós formájában van, de láttam mikor apa annyira köhögött, hogy majd megfúlt, egy-két könnycsepp kigördült a szemén. Szorosan átölel, és a fülembe súgja, hogy apának már csak pár éve van. Hirtelen összeszorul a gyomrom és ledermedek. Apának csak pár éve van? Nem lehet, hiszen egy éve még semmi baja volt, de nem, tényleg csak ennyi  ideje van. Anyát magamhoz húztam, hogy éreztessem vele, hogy nincs egyedül, és nem is lesz. Mikor elengedtem, éreztem, hogy elkezd szipogni, és rögtön a könnyei is hullani kezdtek. Óvatos mozdulattal végigsimítottam az arcán a kezem, hogy letöröljem a kövér könnycseppeket. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy egy gyönyörű, kékszemű husky nyalogatja a kezem.

Villám volt az, Finn féléves huskyja. Leguggoltam, hogy megsimogassam, válaszul ő megnyalta az arcomat. Leszedte a sapkámat, és elkezdett futni vele, Finn pedig utána. Ránéztem az órámra, és már háromnegyed öt volt. Kiáltottam Finnek, hogy ha időben oda akarunk érni akkor készüljön. Felvette a Götze által aláírt Bayernes mezt, és indulhattunk is. Kiérve az ajtón észrevettük, hogy esik a hó. A kisfiú kirohant és egy hógolyót felkapva hozzám vágta, majd röhögött. Nekem se kellet több, én is fogtam egyet és elhajítottam, de Finn helyett az autómat találtam el. Egy kis csata után be is szálltunk a kocsiba. Kinyitottam a hátsó ajtót és be is ugrott a kocsiba. Mikor bekapcsoltam a fűtést, apró kezeit a műszerfalhoz tette, hogy a meleg levegő felmelegítse azt. Ismerős környék felé mentünk. Öt óra előtt öt perccel értünk oda.  Kiszálltunk a kocsiból, Finn előre szaladt.  Engem viszont lelassítottak a fotósok. Mire beértem, az apró, szőke kisfiú már oda adta a jegyeket. Mikor kiértünk a nézőtérre, valami ismerős érzés fogott el amikor ránéztem Finnre. Én is ilyen voltam, mikor először jártam a kedvenc csapatom stadionjában. Csillogó szemekkel figyeltem a focisták játékát, ahogy most Finn is. Tátot szájjal nézte végig az első félidőt. Mivel azért jött, hogy találkozzon a kedvenceivel, így levittem a játékos lejáróhoz. Be is engedtek minket. Jó barátom Müller, épp akkor ment befelé, és észrevett minket. Először Finnel, majd velem pacsizott.

- Mizu Marco? Csak nem jössz a Bayernbe? – öklöztünk össze.

-Kösz kihagyom, csak Finnt hoztam el. – mutattam a mellettem bambuló kisfiúra.

-Pacsi kishaver. – mosolygott Tomas.

-Pacsi. – mosolygott Finn, és megtanítottam Müllernek az ő kézfogását.

-Nézd Finn ott van a kedvenced is. – mutattam Götze irányába. – Csá haver, még ütközünk.

-Sziasztok.

Majd egyesével, a többiekkel is találkozott. Götzével, Robbennel, Riberyvel, és a kedvenc edzőjével Guardiolával. A második félidő előtt még visszaértünk. Finn arcán a mosoly egyre szélesebbre gördült a fehér arcán. Most már nem csak egy egyszerű meze van, hanem amin a kedvenceinek az aláírása van.  A meccs végéig csendbe volt, és szerintem még csak nem is pislogott. Viszont kifelé be nem állt a szája, csak mesélte, mesélte és mesélte. Amint beszálljunk a kocsiba el is aludt. Mikor hazaértünk, Finnt az ölemben vittem fel a szobájába. Apa a nappaliban ült és Cobra 11-et nézett, anya pedig mellette feküdt és aludt. Én a fürdőszobába mentem és a meleg vizet magamra engedve lezuhanyoztam, majd felvettem egy pólót és egy boxert. A vendégszobába mentem és le is feküdtem aludni.