3. Fejezet MARCO

·

Marco szemszöge:

Reggel, száncsengésre ébredtem, és nem, nem őrültem meg. Durm és Mats, egy-egy rénszarvasszarvval, és csengővel a kezükben, ugrottak az ágyamba. Már nem voltak szomjasak. Áradt belőlük a tojáslikör. Feltápászkodtam, hogy eltoljam magamtól, az egyre jobban közeledő Durmot. Sosem bírtam az alkoholt. Most viszont felébresztett az erős, irritáló, maró szaga. Felpattantam és a szememmel elkezdtem keresni a pólómat. Mikor megtaláltam, felvettem s kimentem a fürdőszobába. Gyorsan a zuhany alá állva magamra kentem a csokis tusfürdőmet, hogy lemossam magamról a büdös, szeszes szagot. Élveztem, ahogy a meleg víz csiklandozva végigfolyik a bőrömön. Mikor végeztem, elzártam a csapot, de csak a meleg vízét. Hírtelen hűlt le, az eddig meleg víz. Mikor végigfolyt rajtam, igen csak össze kellet szorítanom a fogam, míg el nem zártam a csapot. Kimásztam a hidegtől dermedt testtel és megtörölköztem. A férfiasságomat eltakarva, körbetekertem magamon egy kék focilabdás törölközővel. Mikor bementem a szobámba, arra nyitottam be, hogy a két iszákos haverom, egymásnak dőlve alszik. Egy nagyot tapsoltam és erre fel is keltek. Kiküldtem őket, hogy fel tudjak öltözni. Mivel ma a csapat egy közös FIFA meccsezést tervezett. A sporttáskámba betettem a mezemet is. Egy egyszerű fehér pólót vettem fel, amit nekem terveztek egyedileg.

Utoljára hagytam a zselémet. Szőke hajtincseimet, a hajamba túrva oldalra rendeztem. Felvettem, egy egyszerű dzsekit, és kettessével szelve a lépcsőfokokat, leszaladtam. Finom illat, áradt ki a konyhából. Németbarátom, megint alkotott valamit. Beleszippantottam a levegőbe, és mosolyogva könyveltem el, hogy ez bizony lángos. Benyitottam, mindkettőnek tömve volt a szája a reggelivel. Leültem melléjük, elővettem egy egyszerű, fehér, karcos tányért és szedtem magamnak. Mikor végeztünk, felkaptuk az egyen sporttáskát és a kocsi kulcsot markolászva, megindultam, utoljára, hogy be tudjak csukni. Sosem tudják megszokni, hogy míg nem nyitom ki a kocsi ajtót, addig ne feszítgessék. Már mikor kiértem, hallottam a kattogást. Kiordítottam, hogy hagyják már a picsába. Mikor odaértem, kinyitottam a kocsit és, mint aki egy órája lenne kint a hidegbe, úgy ugrott Durm hátra, Mats pedig, az anyósülésre. A kulcsot, óvatosan a lyukba helyezem és elfordítottam. Felcsendült, a kocsi jellegzetes morgó, rekkentess hangja, jelezve, hogy indulhatunk. Kikanyarodtu

nk a forgalmas dortmundi, belváros főutcájára. Lámpák sora állított meg minket, míg a stadionhoz értünk. Bekanyarodtam a sött, LED-es lámpával megvilágított, végtelennek tűnő, parkolóházba, és beálltam a táblával jelzett, névre szóló parkolóba. Óvatosan kiszálltunk, nehogy megkarcoljuk az új fényezést. Hummelsnek még is sikerült egy karcot ejteni rajta. Ezért majd később kinyírom, csak jussunk végre be. Mivel nem volt kedvem, most senkihez, így a hátsó bejáraton mentünk. Mikor odaértünk még csak mi, Kagawa , Aubameyang , Piszczek és Papasztahópulosz volt ott. Na meg természetesen a mi drága edzőnk, Jürgen Klopp. Idővel, egyesével, megérkeztek a többiek. Meghozták a söröket, amit általában egyáltalán nem ihatunk, de karácsony van. Viszont én, így sem ittam, mert az a két részegest, valahogy haza kellesz vinni. Bekapcsoltuk a Playstationt és indulhatott a játék. A fekete keretes képernyő megvilágította a szobát. Mindenki maga választhatott játékost. Egy volt a kitétel, hogy magunkat, nem választhattunk. Én Messit választottam. Durm engem. Hummels Götzét. Kagawa Ronaldót. Piszczek Neymart. Papasztahópulosz Ibrát. Aubameyang Hazardot, és így tovább. Kezünkbe vettük, az apró, szürke dzsojsztikot. A képernyőn megjelent a pixeles, zöldszínű ismerős pálya. Szinte már éreztem a frissen vágott fű illatát az orromban. A megszokás hatalma. A lábamban volt a ritmus, és a dzsojsztik helyett akaratlanul is a lábamat akartam használni, oly annyira, hogy Durmot meg is rúgtam. Ismét a megszokás. Sokat nevettünk, hajtottunk, káromkodtunk és sok sört meg is ittak. 5 órán keresztül játszottunk. Akkor lett vége, mikor a sötét szobába, Klopp nyitott be és hírtelen felkapcsolta az erős villanyt. Olyan érzés volt, mint amikor sósavat öntenek a szemedbe és közben villával szurkálják.

- Pattanjatok, azt hittétek ennyi volt? – szólalt meg az edzőnk, az egyedi rekedtes hangján.

- Csak reménykedtem. – mondta, a röhögéstől fuldokolva Durm.

- Hát, ne reménykedj, ugyanis rajongók és dögös csajok várják az aláírásotokat

- Azt mondta csajok? - csillant fel, Hummels barátom szeme.

- Igen, de ne éld bele magad. A csajok csak Marco miatt vannak itt. – nézett lesajnálóan Jürgen.

- Miattam? – döbbentem le.

- Ja, csak az hajtogatják, hogy „ugye itt van Marco?”. – nyávogta el a végét Klopp. – Na nyomás kifelé. Ja s Marco, remélem per-pillanat nincs barátnőd? – ragadta meg a karom és nézett a nagy, barna szemeivel az enyémbe.

- Nincs. Miért? – néztem értetlenül.

- Mert, így még többen fognak érted rajongani, és az még több pénz a csapat számára. Én is helytelennek tartom, de a vezetőség szava.

- Higgye el, még egy darabig nem is lesz, úgyhogy megnyugodhat a vezetőség. – néztem mérgesen az edzőmre, majd kiviharzottam és becsaptam magam után a hangszigetelt, fehér ajtót. Megindultam a főkijárat felé, de mikor kiértem senki nem volt ott. Akkor a másik lehetséges hely felé indultam, vagyis az edzőpálya felé. A folyosó televolt a régi idők játékosainak aláírt mezeivel, és képeivel. A folyosó végén már láttam egy csinos szöszit, aki egy Dortmundos mezben volt. Közelebbről megnéztem, és az én mezem volt. Mikor kiértem,megszólítottam, hogy írjam-e alá. Mikor megfordult, hogy is mondja nem tudom mire számítottam, de biztos, hogy nem erre. A mez eleje ki volt vágva, hogy dekoltázsa kilátszódjon. Az arcán nem éppen egy szerény smink volt. Szószerin egy kiló máz volt rajta. Mikor mosolygott, kilátszott a frissen fehérített foga, és csak egyre jobban közeledett. Védekezésül elővettem az alkoholos filcemet, hogy megmutassam, csak autógammot akarok adni. Ez is rosszul sült el ugyani, nem volt kupak a tollon, és a melleire ment a tinta. Ő, ezt úgy érthette, hogy oda akarok írni így még jobban kivette azt a mezből. Már meg sem tudtam szólalni, csak megráztam a fejem. Értette a szót, megfordult, és megmutatta, hogy hova írjam. Aláírtam, visszafordult, megköszönte, és tovább állt. A kék szemeim sarkából láttam, hogy valaki rajtam röhög, és kifiguráz. Klopp volt az. Mikor odafordultam, még jobban fulladozott a nevetéstől. Ráhagytam, ilyenkor jobb békén hagyni, hadd röhögje ki magát. Megnéztem a csapatcímerrel díszített hátlapu, Iphone- mat, hogy hány óra.

Már negyed öt volt. Durmék még maradni akartak. Úgyhogy egyedül ballagtam vissza a kocsimhoz, a hosszú folyosón. Beültem. Amint beindítottam, be is kapcsoltam a fűtést. A tükröt figyelve, óvatosan kitolattam. Innentől csak egyenesen kellet mennem. Intettem egyet a portásnak és kikanyarodtam a főútra. Szerencsémre, csak 3 lámpát kaptam hazáig. Mire hazaértem, már 5 óra volt. Beálltam, a kocsifelhajtóra. Összepakoltam a cuccaimat, a kocsiból, és óvatosan kiszálltam. A házkulcsot bedugtam a lyukba, és elfordítottam azt. Mikor kattant, lenyomtam kilincset, és beléptem a jó, meleg, házba. A konyhába vettem az irányt és ettem a kedvenc müzlimből. Amikor végeztem, a mosogatóba tettem a tányért és kimentem a nappaliba, lepuffantam a kanapéra, betakaróztam, és el is aludtam…