5. Fejezet ROXY

Sziasztok. 

Meghoztam az 5. fejezet 1. részét, nem lett a legjobb, de remélem nektek azért tetszeni fog.  Köszönöm, hogy olvassátok a blogomat. Ha tetszik pipáljatok vagy írjatok véleményt. Ja és szavazzatok közvélemény kutatáson is.  Puszi.

                                                   

v     Roxy szemszöge:

„Kedves utasaink. A gép hamarosan leszáll. Kérem, kapcsolják be biztonsági öveiket, és ne mozduljanak a helyükről. Vigyázzanak értékeikre, és ne hagyjanak semmit a gépen. Köszönjük figyelmüket.” Hangzott el a pilóta parancsa a hangszórón keresztül. Mikor nagy kék szemeimet óvatosan kinyitottam, és kinéztem az ablakon, észrevettem, hogy a nap sugarai megvilágítják a felhőket, ez csak azt jelenthette, hogy reggel van, és, hogy Németországban vagyunk. Rá néztem a telefonomra, és már délelőtt tíz órát mutatott. A felszálláskor mellettem ülő szöszi már nem volt ott, hanem Mia aludt édesen, és mosolyogva. Barna hajzuhataga fátyolként omlott vékony vállára. A fiú pedig a gőzmozdonyként horkoló James mellet szenvedett. A barátnőm biztos átpaterolta szegény párát. Nem sokkal később le is szálltunk. Felkeltettem az édesen szunyókáló Miát. Majd a szöszi mellet durmoló Jamest próbáltam felkelteni, de ez már nehezebb volt, a végén még a szöszi is beszállt a „keltsük fel Jamest akcióba” , és még a nevét is kiderítettem. Erik Durmnak hívták. Szép kék szemei, és aranyos mosolya volt. Végül sikerült leszállni a gépről. Beszívtam Dortmund friss levegőjét, mert Washington nem épp a friss, tiszta levegőjéről híres.  A repülőtér előtt már várt a taxi minket. Én beszálltam előre, James és Mia pedig hátra ültek. A menedzserem elmagyarázta, hogy hova megyünk, és már indultunk is. Az út sok látnivalón vezetett át. Sőt még a fellépési helyszín mellet is elmentünk. Egy hatalmas kupolás, fedetlen színház volt, csak egy kicsit modernebb a megszokottnál. Végül egy hatalmas, emeletes házhoz érkeztünk meg. A kapu másik oldalán két pitbull várt minket. Mellettük meg az én drága nagymamám mosolygott a pirospozsgás arcával. Kiszálltunk a taxiból és a csomagjainkat kiszedtük a csomagtartóból, majd a taxis elhajtott a sárga autóval. Nagyi kinyitotta a kisajtót, hogy betudjunk menni. A hely kívülről semmit sem változott. Mikor beléptem megdöbbentem. A régi fehér falak mára már vörösek lettek. A régi kis kocka TV helyett egy új plazma TV volt a kanapé előtt. Papa épp a TV-t nézte és úgy bele volt mélyülve, hogy észre se vett minket. A nagymamám szólt neki, hogy megjöttünk. Nagypapa ahogy azokkal az öreg lábaival csak tudott, „felpattant” és odalépett hozzám, hogy üdvözöljön. Miát is ismeri, mert elég sokszor jöttünk ide nyaralni. Jamest viszont be kellet mutatni. Nem igazán szívlelik az amerikaiakat, ahogy anyát sem kedvelték, úgy most őt se. Nagyi megmutatta a régi szobámat, ahol én és Mia fogunk lakni. A vendégszobában pedig a menedzserem. Mami lement, hogy készítsen valami ennivalót a három éhes szájnak. Mi addig körbenéztünk. Majd tíz perc múlva felszólt, hogy mehetünk. A kaja spagetti volt. Az ebédlő is megváltozott. Nagyobb lett és világosabb.

-         Mesélj kisunokám milyen a nagyvárosi élet? – érdeklődött nagyapa.

-         Szép, és jó. A csillogás, a pénz, a hírnév, de ennek ára van. Az újságírók minden mozdulatodat figyelik, egy rossz tett, és már a holnapi címlapon fogsz szerepelni, hatalmas piros betűkkel.

-         Jobb lett volna, ha azaz idióta fiam nem egy amerikai lányt, hanem egy munkás, vérbeli német nőt vesz el.

-         Papa. Anya nagyon is szerette apát, és viszont.

-         Na meg a pénzét. – dörmögött a nagymama.

-         Nagyi. – szóltam rá. – anyát nem érdekelte a pénz, és nem hagyom, hogy így beszéljetek róla. Ha élne sem, nem hogy még ráadásul halott is.

-         Jó, jó, nyugalom.

-         Inkább megyek, lezuhanyozom, és körbevezetem Jamest és Miát Dortmundba.

-         Nem eszel többet? – nézett rám nagyi szomorúan.

-         Nem, köszönöm. Nem vagyok éhes.

Lehet hogy egy kicsit kemény voltam, de akkor is anyáról beszéltek. Felmentem az emeletre, és a fürdőszobát vettem célba. Mikor beértem, ledobtam magamról a ruhadarabokat, és a zuhanykabinba álltam, és hagytam, hogy a meleg víz végigfolyjon meztelen testemen. A sampont belemasszíroztam a fejbőrömbe, majd a habot óvatosan lemostam a hajamról. Tusfürdővel lemostam az izzadt testemet. Jól esett ez a felfrissülés. Mikor kiszálltam, és a tükörbe néztem, egy érett, magabiztos felnőtt nőt láttam, nem azt a szipogó kislányt, aki mindennap sírt és, egy  öngyilkos jelölt volt. Elmosolyodtam, majd egy törülközőt tekertem magam köré, és az ideiglenes szobámba siettem. Az egyik bőröndömből kivettem a fehérneműt, amit felvettem, a másikból pedig a ruhát.  Nem vagyok fázós, és imádom a kényelmet, szóval egy túra miatt nem akartam kiöltözni, így kék, egyszerű csőfarmert és egy bagolymintás krémes barna, kötött pulóvert. Ékszernek a felsőmhöz illő baglyos fülbevalót vettem fel. Lábbelinek pedig egy barna tornacipőt húztam fel. Mia kopogtatott, és be is nyitott.

-         Jó vagy? - nézett rám aggódóan.

-         Persze. – mosolyogtam vissza.

-         Ok. Akkor mehetünk?

-         Persze, elkészültetek?

-         Igen. – nyitott be a már kabátban lévő James.

-         Akkor induljunk.

Kettesével szedve a lépcsőfokokat hamar leértünk.

-         Hé Roxy. – szólt utánam a nagyapám. – mutasd meg nekik a Signal Iduna Parkot is.

-         Rendben, de szerintem, nem az fogja őket legjobban érdekelni.

-         Roxy az mi? – néztek döbbenten. – Valami nevezetesség?

-         Fogjuk rá, de menjünk, mert még egy meglepetésem is lesz nektek, és már dél van.

Végül el is indultunk. A menedzserem által hívott taxi már meg is érkezett. Először a St. Reinoldi-t mutattam meg, majd a plázákat, iskolákat, és a dortmundi vásárt. Minden szépen világított. Csak úgy nyüzsögtek az emberek.

Ahogy ott sétáltunk megcsapott minket a kürtőskalács és a forralt bor illatának keveréke. Mia és én a kürtöskalács mellé még egy-egy bögre forró csokit vettünk, míg James forralt bort kért a kalácsához. Lassacskán kezdett besötétedni, így következett a meglepetésem, ami közvetlenül a vásár mellet volt. Egy jégkori pálya volt, ugyanis egyikőjük sem tud korcsolyázni, és meg akartam őket tanítani. Beálltunk a sorba, hogy jegyet vegyünk, majd egy 30-as férfi egy kis öltöző felé mutatott ahol a korcsolyák voltak. Nagy nehezen kitipegtek, de a pálya előtt megtorpantak.

-         Mi a baj, - néztem rájuk.

-         Semmi csak illedelmes vagyok, és előre engedlek titeket. – hazudott James.

-         Aha persze, valld be, hogy félsz.

-         Dehogyis. Ha veled kibírtam két évet, akkor egy kis jéggel megbirkózok.

-         Oké. – megragadtam a karját, és magam után rántottam a jégre.

Ahogy gondoltam, ahogy elengedtem a karját rögtön, seggre esett. Mia már kezdett ráérezni, sőt estére, már meg is tanult. James viszont annál nehezebb volt, és még makacs is, de én megtanítottam. Este nyolc órára, már velem együtt korcsolyáztak. Fél kilencig maradtunk, majd ismét hívtunk egy taxit és hazaindultunk. Amikor kiszálltunk nem hittünk a szemünknek. Meg sem tudtunk szólalni. Az egész ház ragyogott az égősorok miatt. Az udvaron kisszarvasok, és mikulás. A fenyőfákon csigaként tekergőzve ragyogott, és villogott az égősor. Turisták nézegették, s fotózgatták. Az egyik rénszarvas mellet megláttam a nagyapámat, ahogy a kamerákba mosolyog a nagyit átkarolva. Nem akartuk őket zavarni, így óvatosan bementünk a házba, és felmentünk a szobánkba. Átvettem a pizsamám, addig Mia lezuhanyozott, majd ő is átöltözött. Lefeküdtünk az ágyba, és el is aludtunk…